Tündérmese kis szépséghibával – e cím meglehetősen pozitív, optimista, a valóság azonban ezúttal teljesen más. Ugyanis a szerző, Mittelholcz Dóra küzdelmei elevenednek meg egy alattomos betegséggel, a méhnyakrákkal. Ma már tudjuk a harc végét – Dóra novemberben nem bírta tovább az éveken át tartó küzdelmet, köynve azonban figyelemfelkeltés, tanulság és talán energiaforrás lehet sokaknak. Egy bátor lány őszinte ajándéka.
Dóra sikeres újságíró és PR-referens volt, azonban elmondása szerint sosem tervezte, hogy a könyvet kiadó újságírók közé fog tartozni. Hogy mégis így történt, annak nem öncélú oka volt, hanem sokkal önzetlenebb: részben figyelemfelhívó szándékkal született meg a mű, hogy nőtársai ne jussanak hasonló sorsra, mert a betegség korai felismerése lét- és életfontosságú.
Az önéletrajzi regény hiánypótló is egyben. Nem is a témája miatt – bár kétségkívül óriási lelki erő kellett a kitárulkozáshoz, valamint a borzalmak, szenvedések újbóli átélésére a felidézések során, nem beszélve a legyengült állapot közbeni-melletti munkáról –, hanem a hangneme, az őszintesége miatt. Mert Dóra kendőzetlenül és cenzúrázatlanul kipakolt mindent. Így szinte közvetlenül megismerhetők, átélhetők a megpróbáltatásai, ami mind a kezelő orvosoknak, mint a beteg környezete számára hasznos lehet, hiszen így képet kaphatnak arról, tulajdonképpen mi is játszódhat le ilyenkor benne.
Sok dologgal kapcsolatban vagyunk úgy, hogy csak azt hisszük, el tudjuk képzelni, milyen egy-egy szituáció, aztán amikor ténylegesen belekerülünk, az minden, csak nem az, amit vártunk. Nagyjából ilyen érzésünk támadhat olvasás közben; s ezzel szembesülni letaglózó. Ugyanakkor egyúttal fel is ébreszti az önmagunk (egészsége) iránti felelősséget és lehetőségeket – és ha ezt a misszióját sikerrel teljesíti Dóra onnan a túlvilágról hagyatékával, akkor fáradozásai már nem voltak hiába.
De nemcsak, illetve nem főleg a lesújtó küzdelmekről szól a könyv. Sokkal fontosabb ezeknek a harcosa, vagyis maga Dóra. Alakjában a végsőkig kitartó, rettentően bátor, nagybetűs Hősnő bontakozik ki, akit akár így közvetett módon is megismerni megtiszteltetés. Egészen közel enged legbelsőbb lelki világához: megosztja vívódásait, elmélkedéseit, a latolgatott kérdésekre pedig gyakorlatilag nincs univerzális válasz, s mindig az adott helyzetben, pillanatban dőlnek el – nem máshol és máskor.
Ezt a négy évet megrázó és sokkoló olvasni – az átéléséről pedig elképzelésünk sem lehet. Éppen ezért ilyen könyvet nehéz és dilemma olvasásra ajánlani, de ettől függetlenül csak arra tudunk buzdítani mindenkit, hogy ne menjen el a Tündérmese kis szépséghibával mellett. Hátha akkor értékesebb lesz az egészség, aminek következtében talán több figyelmet szentelünk rá, s kevésbé is tékozoljuk el – hiszen biztosra nem tudhatjuk, mikor érhet véget életünk.
