VIKINGEK NYOMÁBAN
ÍRORSZÁG, DUBLIN: 2014.NOVEMBER HÓ
(83.-ik születésnapomon)
Írta: Kiss László
www.kisshajos.hu
www.royalmagazin.hu
„UTAZÁS”
A vikingek élete felkeltette bennem az érdeklődést.
Ezért látogattam el Norvégiába 2014. áprilisában. Természetesen ma már csak a múzeumokban találkozhatunk az életüket bemutató tárgyakkal.
Természetesen az évszázadok alatt teljesen megváltozott, modernizálódott az élet Skandináviában.
Több mint ezer esztendővel ezelőtt viszont szemet vetettek a kincseket ígérő szigetre, Írországra. El is foglalták, megvetették a lábukat.
Hogy miként alakult az élet ezen a szigeten az elmúlt évszázadokban, kíváncsivá tett.
Annál is inkább, mivel Európában ez volt az egyetlen ország, ahová még nem jutot-
tam el 83 esztendőm alatt.
Az a gondolat is motivált, hogy a 83.-ik születésnapomat itt kellene megünnepelni, tekintettel arra, hogy világ körüli utazásaimat általában úgy szervezem, hogy a szüle-
tésnapjaimat lehetőleg olyan helyen töltsem el, ahol még nem jártam.
A szokásos módon részletesen előkészítettem, megszerveztem az utazásomat az inter-
net segítségével.
November 25-én délben pontosan érkezett meg értem az Agora Transfair kocsija, hogy időben eljuttasson a Liszt Ferenc repülőtérre.
Itt ért az első meglepetés.
A kocsi hátsó ülésén két hölgy utazott, akik – meghallva a nevemet – megjegyezték,
hogy ők is ismernek egy Kiss Lászlót Sajóvámosról, aki alsózsolcai és hajóskapitány.
Hátraforulva megkérdeztem, hogy honnan ismerik? Sajóvámosról, hangzott a válasz.
Kiderült, hogy Hódi Miklós nagybátyám 50.-ik házassági évfordulóján találkoztunk,
Sajóvámoson.
Ismét rádöbbentünk, hogy milyen kicsi ez a világ!
V.Malvin és huga S. Judit Manchesterbe utaztak, hogy ott dolgozó fiukat és családját
meglátogassák öt napra.
Gyorsan eljutottam a megszokott szigorú vizsgálatokig, hiszen a felszálló kártyámat már otthon kinyomtattam.
A RYONAIR – BOING 737 gépen a folyosó melletti 18C. ülőhelyemet elfoglalva figyeltem, hogy telik meg a gép.
200 utassal a fedélzeten gurultunk ki menetrend szerint a kifutó pályára 16.50 -kor.
Kellemes meglepetés volt, hogy magyar személyzet szolgált ki bennünket, akik angol és magyar nyelven tartották meg a szokásos bemutatókat.
Búcsút inthettünk Budapest fényeinek, s nem sok idő múlva már Ausztria légterét el-hagyva, Németország, Belgium levegőjét hasítottuk, majd elhaladva a La Manche
csatorna, London fölött, Dublin T.1 terminálon landoltunk, most már a dublini fényekben gyönyörködve.
Hatalmas csarnokon kellett áthaladni több száz méteren, szerencsére több szakaszon
futószőnyeg segítette az utasok kijutását.
Néhány perces várakozás után befutott az AIRCOCH, a reptéri expressz busz, amely-
re még otthon kinyomtattam a felszálló jegyet.
A kilenc kilométeres utat fél óra alatt futotta be a luxus járat.
A Trinity College megállóban kellett leszállnom, ahonnan pár perces sétával elértem a szállodámat.
Bájos, fiatal hölgy fogadott mosolyogva a recepción. Amint megnézte az útlevelemet,
azonnal megtalálta a foglalásomat, s már is megkaptam a mágnes kártyát, amellyel bejuthattam a szobámba.
Nagyon ki akartam használni minden percemet Dublinban, ezért miután elhelyeztem
a kis utazó hátizsákomat a szobában, azonnal bevetettem magam Dublin belvárosába
a TEMPLE BAR – ba.
Kinyílt előttem a city centre kapuja, s első dolgom volt, hogy megkeressem tervem szerint a „THE TEMPLE BAR” – t.
Dublin város központjában ez az egyik legismertebb, legkedveltebb PUB!
Sikerült egy helyet kiszorítanom magamnak. Nem volt könnyű feladat. Teljesen dugig volt a söröző!
Első dolgom volt, hogy egy pohár whiskeyvel, majd egy korsó „hazai” fekete GUINNESS sörrel hangolódjak rá a közönség jó hangulatára.
PÖRGŐS ÍR MUZSIKA
Hajtott az idő, tovább kellett mennem, hiszen igen sok látnivaló várt még rám!
Végig a Dame streeten, nyüzsgő tömegek, utca zenészek között, leírhatatlan hangu-
latban. Közben be-be néztem az utamba eső pubokba, de mindenütt telt ház volt.
Az volt az érzésem, hogy senki nem maradt otthon, mindenki az utcán, illetve a sö-röző-éttermekben van.
A több kilométeres éjjeli séta közben betértem egy remek hangulatú sörözőbe, ahol találtam egy üres sarok asztalt.
Jöhetett a következő korsó fekete sör!
Közben figyeltem a vendégeket. Jó hangulatú emberek! Férfiak és nők, minden kor-
osztályból…
Egy üveg fal választott el a szomszédos boksztól. Két fiatal hölgy ült egy négyszemé-lyes asztalnál. Meglepett, hogy a hölgyek előtt nem sör volt kivételesen, hanem egy üveg vörös bor. Közben valamilyen limonádét szopogattak.
Majd megjelent előttük a pincér, aki olyan csodálatos tálat tett le eléjük az asztalra, hogy elképedtem. Valamilyen tengeri herkentyűkkel volt megrakva a hatalmas tál, de különleges körítésekkel.
Ezt nem bírtam szó nélkül megállni. Oda léptem az asztalukhoz, s megkértem a höl-gyeket, engedjék meg nekem ezt lefotózni.
Örömmel járultak hozzá.
Elárultam nekik, hogy azért jöttem Dublinba, hogy itt ünnepeljem meg a szülinapo-mat. Megkérdezték, hogy honnan jöttem, s nagyon boldog születésnapot kívántak….
Nagyon kedvesek voltak!
Miután vissza ültem a helyemre, az egyik hölgy hozzám fordult, s hozott nekem egy kis kóstolót a tengeri herkentyűkből.
Egy kagylóra volt valami – számomra ismeretlen – „étel” felrakva, azt kellett volna a kagylóról beszívnom. Mivel ez nem járt teljes sikerrel, hozott egy kis kanalat, azzal
besegítettem…Ezt nem nekem találták ki!
Közben megérkeztek a „partnerek”, két fiatal ember, akik csatlakoztak a hölgyekhez.
A hölgyek elmesélték az uraknak, hogy mi játszódott le közöttünk.
Azonnal gratuláltak ők is, és meghívtak az asztalukhoz, hogy hagy csináljanak egy közös fotót.
Máris rendelték nekem a korsó sört, de azt már nem mertem vállalni az előzőleg le-hajott három korsó után.
Remek hangulatban múlattuk az időt.
Éjfél körül én már elbúcsúztam, s haza tértem a szállodámba.
Még mindig özönlött a nép a Dame streeten.
Nem kellett elringatni egy ilyen hosszú nap után az igen kényelmes ágyon.
Reggel hét órakor felébredtem, de ott még sötét volt.
Jól esett a megszokott reggeli torna.
Az ablakon keresztül csináltam egy fotót az utcámról.
EMELETES BUSZOK AZ EGÉSZ VÁROSBAN
A reggelit még otthonról megrendeltem: „FULL IRISH BREAKFEST”. Olyan bősé-ges, kiadós volt, hogy az esti vacsoráig meg sem éheztem. Erre aztán igen csak jól
csúszott a fekete guinness.
Ismét nyakamba vettem a várost, hiszen ezért jöttem, hogy minél többet megismerjek
a városból, minél több tapasztalatot szerezzek az ír emberekről, a kultúrájukról.
CITY HALL (VÁROSHÁZA)
BEJÁRAT A VÁRBA
ÜNNEPRE KÉSZÜLŐ UTCAKÉP
DANIEL O’CONNELLY A „SZABADSÁG BAJNOKA”
A város legszélesebb utcáját: O’Connelly streetet zárja le, előtte a Liffey hídon átive-lő O’Connelly Bridge.
Meglehetősen sok hidat építettek a két városrész között a folyó fölött.
Hasonló a helyzet a Buda – Pest között folydogáló Dunához, kicsiben.
SPIRE ( „TŰ”) A VÁROS KÖZÉPPONTJÁBAN
UTCAKÉP
HA’PENNY BRIDGE (FÉL PENNY)
A híd onnan kapta a nevét, hogy amikor megnyitották, fél pennyért lehetett át közle-kedni rajta. (Ma már természetesen nem kell fizetni!)
MILLENIUM – GYALOG – HÍD
GRATTAN – KÖZÚTI – HÍD
Henry Grattanról kapta a nevét, amelyet 1676 -ban építettek, majd 1753 -ban átépí-
tették, de a végleges formáját 1872 – ben kapta meg.
Hangulatossá teszik a törpe pálma fák.
Tovább haladtam a folyó jobb partján, hogy elérjem a CHRIST CHURCH – öt
Hosszú gyalog menet következett. Dublini látogatásom egyik célpontját szerettem volna elérni. Az írek védőszentjéről elnevezett, Ír ország legnagyobb katedrálisát, a
St. Patrik’s Cathedralt akartam látni.
A hosszú „séta” közben, talán nem véletlenül jelentkeztek fejemben, füleimben azok a dallamok, amelyeket gimnazista koromban szeretett osztályfőnökünktől – Király U-
zor angol tanárunktól – tanultunk:
„It’s a long way to Tipperary…” (Hosszú az út Tippperary-ig…)
Ezt a dal énekelték 1914 -ben az I. világháborúban az ír katonák gyaloglásuk közben.
Azóta is több lemezen megjelent a dal, különféle feldolgozásban.
Megérte a hosszú menetelésem!
Már távolról megpillantottam a katedrális égbe törő tornyát.
St. PATRICK’S CHATEDRAL
Megálltam a katedrális előtt. Felnéztem a toronyra, majd az égre. Felsóhajtottam:
Uram! Köszönöm, hogy 83 évesen megérhettem ezt a lehetőséget, ezt a látványt!
Itt helyezték el Jonathan Swift író holttestét is, akiről „Gulliver Utazásai” jutottak e-szembe.
Nem sok időm maradt itt az elmélkedésre. Tovább kellett mennem még egy hosszú gyalog menetelésre.
A „Kocsmák Világ Fővárosában” egyik legfontosabb turisztikai látványosság: a
„GUINNESS STOREHOUSE”!
Eljutottam a legnagyobb sörgyár látogatásáig, ahol naponta egy millió üveg sört állí-tanak elő. Speciális, fekete Guinness sört!
A belépő jegyemet még otthon kinyomtattam, így nem kellett sorba állnom a jegy-
pénztárnál. A wocheremre viszont kaptam egy sörre jogosító ticketet.
A STOREHOUSBAN VÁRAKOZÁS AZ INDULÁSRA
ARTHUR GUINNESS AZ ALAPÍTÓ
Ír országban minden esztendő szeptemberében megtartják az „ARTHUR DAY” -t.
A hét szintes épület földszintjén várt reánk az idegen vezető, aki bemutatta a gyár tör-ténetét.
Itt is kidomboríthattam a mellemet a nemzetközi társaságban, amikor megtudtuk, hogy az árpa daráló gépet a magyarországi Ganz Ábrahám gyárban készítették!
A bevezető után bementünk egy vetítő terembe, ahol egy szélesvásznú színes filmen bemutatták a gyár történetét.
Ezek után emeletről – emeletre haladva mutatták be az egész komplexumot.
A storehouse minden szintjén akadt látnivaló bőven.
Közben már mindenki arra várt leginkább, hogy feljussunk a hetedik szintre, a GRA-VITY BÁR – ba, ahol végre megízlelhetjük a híres fekete nedűt.
Itt már kaptunk egy kis ízelítőt először csak gőzök formájában, ezt követően azon-ban a „GRAVITY BÁR” – ban már csapolták is az óhajott nedűt.
EZ MÁR NEKEM KÉSZÜL!
PANORÁMA KÉP A GRAVITY BÁRBÓL
Mindenki igyekezett kihasználni a lehetőséget, hogy panoráma képeket készíthessen a városról. Sajnos ez nekem nem igen sikerült, mivel a fényképező gépem kapitulált!
Nem tudom, hogy mi történhetett, de nem tudtam tovább működtetni a gépemet.
Először Sandra próbált segíteni, de eredménytelenül.
Hogy mennyire figyelmesek és segítőkészek itt az emberek, most is beigazolódott.
Észre vették a közelünkben tartózkodó fiatalok, hogy milyen nagy gondban vagyunk, azonnal a segítségünkre siettek.
Hárman is körbe fogtak – két fiú és egy lány -, kivették a kezemből a gépet, s próbál-tak mindent elkövetni, hogy megjavítsák. Nekik sem sikerült.
OLYMPIA SZÍNHÁZ A KÖZELEMBEN
FAMINE MEMORIAL
SAMUEL BECKETT BRIDGE
(Santiago Calatrava spanyol építő művész munkája)
Csak azt vártam, hogy ez a hárfának álcázott híd mikor fog megszólalni. Ha fújt vol-na a szél, talán meg is szólalt volna?
A hosszú folyóparti sétában kissé elfáradtam. Szükségem volt egy kis pihenőre!
Ebben a múzeumban őrzik a vikingek által hátra hagyott tárgyakat.
Miskolci elindulásom előtt napokon át figyelemmel kísértem az időjárás előre jelzést.
Megnyugtató volt számomra, hogy csak egyik napra jeleztek permetező esőt, +8 C. fok mellett. Ennek ellenére olyan szerencsém volt, hogy egész dublini tartózkodásom alatt száraz idő volt, sőt többször még a Nap is rám kacsintott. Az óceáni időjárás nem hazudtolta meg magát.
Mégis, amikor megláttam az egyik szobor talapzatánál a mű havat, egy kissé megle-pődtem.
Lépten – nyomon megtapasztaltam a dublini emberek figyelmességét, kedvességét, segítő szándékukat.
Nem akartam lemeríteni a kis okos telefonomat, még a térképet sem akartam elővenni
amikor segítségre szorultam volna, inkáb megkérdeztem a járókelőket, hogy jó irány-ba megyek e. Olyan készséggel segítettek, hogy még magam is meglepődtem.
Amennyiben nem tudtak pontos felvilágosítást adni, elővették az okos telefonjukat,
megkeresték a térképen a célzott helyet, és kielégítő válaszokat kaptam.
Előfordult egy olyan eset is, amikor a The Temple Bárt kerestem, egy fiatal párt szó-lítottam meg kérdésemmel. A fiú ott hagyta a leányzót és addig jött velem, amíg sze-mélyesen megmutatta a PUB -ot.
Körbe utaztam Európát, meglátogattam Ázsiát, Afrikát, Amerikát, a szigeteket, de i-
lyen életet még sehol nem tapasztaltam.
Ezek az emberek a fél életüket a pubokban töltik. Jönnek haza a munkából, hivatalok-
ból, egyenesen a „kocsmákba” tartanak. Ott ebédelnek, vacsoráznak, zenélnek, tán-colnak, rendkívül jó hangulatban.
A legtöbb társaságnak már este hét órától foglalt asztala van. Éjfélig, egy óráig ott sem hagyják az asztalukat. A zenekarok is felváltva játszanak délutáni illetve éjjeli i-dőszakokban.
Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem lehetnek anyagi gondjaik, ha ezt meg tudják engedni maguknak.
A „TOLL” SAROK
FLORENZ PALOTA
Születés napom estjét Írország legidősebb sörözőjében – PUB – ban szerettem volna
eltölteni. Nem foglaltam előre helyet, de sikerült egy sarok asztalt még kora délután elfoglalnom. Azt sajnáltam igazán, hogy a rendszeresen itt játszó zenekar csak este fél tízkor kezdte meg a műsorát. Ezt már nem vártam meg, mivel meglehetősen nagy távolságra voltam az „átmeneti otthonomtól”. Pihennem kellett a másnapi erős prog-ramra felkészülendő.
BRAZEN BANGERS AND MASH + CHOC FUDGE CAKE
Erre aztán jól csúszott a fekete „leves”.
MOLLY MALONE
(A kagyló árus lány)
Dublinban két sétáló utca van: Grafton str. és Henry str. Tele üzletekkel.
– Dublin kis Váci utcái – Itt találtam meg a kagyló árus lány szobrát, amely itt
áll már 1988 – tól, a milleneumi ünnepség óta. Meghalt 1699.06.13-án, ezt a napot elnevezték „MOLLY MALONE DAY”-nek. Sok dalt is költöttek a leányzóról.
Több mint tizenhatezer hallgatója van az intézetnek. Ír ország legnagyobb intézete.
Itt tanult többek között Thomas Moor is, aki legközelebb áll hozzánk magyarokhoz.
OLD JAMESON WHISKEY GYÁR
Elérkeztem Dublinban az utolsó nagy attrakcióhoz, ahol a tizenöt féle whiskeyt ké-
szítik. Kíváncsian vártam az üzem bemutatását, nem különben a termékeik megkósto-
lását.
DESZTILLÁCIÓ
Egyre beljebb, feljebb és feljebb vezettek bennünket, míg végre elérkeztünk ahhoz a
ponthoz, ahol már kóstolni is lehetett.
HÁROM FÉLE TERMÉKET KÓSTOLTUNK
ITT MÁR A COCTAILOKAT KÉSZÍTIK
NAGYON FINOM COCTAIL
LEGYEN NEKÜNK SZÉP KARÁCSONY!
JOHN JAMESON élet filozófiáját, jelmondatát megjegyeztem:
„WITHOUT FEAR!” (FÉLELEM NÉLKÜL!)
Megnyerte még a tetszésemet a városban, de különösképpen a belvárostól távolabb e-ső részeken a hagyományokhoz való ragaszkodás.
Ma is előszeretettel alkalmazzák azokat a különféle színekre festett ajtókat, amelye-ken mindenütt ott vannak a sárga réz kopogtatók.
„Félelem” nélkül neki vágtam a haza utazásnak. Menetrend szerint megérkeztem a
Liszt Ferenc téri repülőtérre, ahol pontosan várt rám a reptéri kis busz.
Mezőkövesden át kellett szállnunk a személykocsiba, aminek már csak azért is örül-
tem, mert Montskó István jól ismert pilóta vezetett biztonságosan, száraz úton.
Sajóládon tettük le az egyik fiatal utastársunkat, aki Norvég munkájából látogatott haza családjához, míg másik fiatal társunkat Miskolcra hoztuk haza, aki két és fél hónapot dolgozott Kínában. Oda is megy vissza.
Kitágult a nagy világ a magyar ifjúság részére is.
Már csak azt sajnálom, hogy koromnál fogva nem folytathatom a világ körüli utazá-saimat úgy ahogy szeretném.
Nagyon sok mindent szerettem volna még megismerni ebből a gyönyörű UNIVER-SUM -ból.
A fiatalabbakat arra biztatom, hogy próbálják megismerni szép világunkat!
„WITHOUT FEAR!”
(félelem nélkül)
