2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: bíróság elé állhat a garázda

Lezárt ügyek: bíróság elé állhat a garázda

Egy sajóörösi sörözőben poharakat borogatott, majd gáz-riasztó fegyvert tartott a viselkedését szóvá tevő férfi fejéhez.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2014. november 15-én garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás kiinduló adatai szerint 21 óra körüli időben egy sajóörösi sörözőben az elkövető leborogatta a pulton lévő poharakat, majd a viselkedését szóvá tevő helyi lakos fejéhez gáz-riasztó fegyvert tartott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentést követően a kiérkező járőrök még a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő garázdát.

Az elfogott, majd a rendőrkapitányságra előállított, tiszaújvárosi 23 éves Sz. Jánost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az ügyben indított nyomozást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2014. december 9-én befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp