Nem szokványos országban játszódik a második világháború alatti és utáni időszakot felölelő történet: egy balti országban, mégpedig Észtországban. Bár tőlünk tisztes távolság választja el, attól még számunkra nem kevés érdekességgel szolgálhat mind kultúrája, mind történelme kapcsán. Sofi Oksanen a Mikor eltűntek a galambok a szovjet államgépezet feltárásáról szóló négyrészesre tervezett sorozatának harmadik része, mely fajsúlyos, tömény regény megmutatja a kommunizmus visszásságait a nem is olyan régmúltból.
Három ember sorsának lehetünk tanúi a regényben: Rolandénak, az unkatestvérének, Edgarénak és az ő felségének, Juuditnak. Roland a tipikus idealista, aki a végsőkig, minden áron küzd a szabadságért és a függetlenségért; Edgar a gerinctelen talpnyaló és érdekember, aki kaméleon módjára alkalmazkodik és változik, ha a helyzet úgy kívánja, és mint valami szú, beeszi magát akárhova, hatalomért ácsingózva; míg Juudit a házasság rabságában élő, félredobott nő, aki csupán szeretetre, szerelemre és megbecsülésre vágyik.
Oksaken mind történetileg, mind szerkezetileg összetett művet alkotott. A három főszereplő szemszögéből (melyek közül kettő külső, míg egy belső narrációjú) kibontakozó cselekmény vezetése nem lineáris, hanem olykor időben ugráló, itt-ott elhintve információmorzsákat. Ezzel már fel is vezetjük azt is, hogy nem rág semmit az olvasó szájába, hanem neki kell a mozaikdarabkákat összeraknia. Melózni kell rendesen – ráadásul folyamatosan, mert csak a legvégén áll össze a kép –, mert a szereplők szövevényesen kapcsolódnak egymásoz, és még az események is zajlanak rendesen. Viszont mindenképpen kifizetődik kitartani.
A szereplők valósághűek és kidolgozottak. Egyikük sem szerethető egyértelműen, önös érdekük vezérlik, hibáznak is, mégis esendőségük és hányattatásaik miatt mégis együtt lehet velük érezni. Hiszen a szenvedések, a besúgások, a megszállások, a fajgyűlölet, a szélsőséges ideológiák,
A szerző írói stílusa követi a tartalmat: feszes, feszültségkeltő, nyugtalanító, kemény, gyakran érzelemmentes – mint azokban az időkben élni. Nem lehet nem átérezni ezt a hangulatot. A Mikor a galambok eltűntek tömény történelem, de nem tankönyvekben elevenedik meg, hanem nagyon is elő, húsvér élettörténeteken keresztül. Oksakent dicséri, hogy metsző hitelességgel és pontossággal idézi meg a korszakot, ábrázolja az emberi jellemeket és nem utolsó sorban mozgatórugóikat – hiszen végső soron a ténykedések, tettek alakítják a történelmet.
A múltban – s kifejezetten a múlt században – búvárkodni kedvelőknek kifejezetten ajánlottak Sofi Oksaken művei, akinek stílusa skandináv lévén a megszokottaktól eltérő lehet, de ettől is olyan izgalmas olvasni – egyrészt. Másrészt meg magáért a briliáns történetért, mindenestül, minden szempontból. De persze a közös európai jelen, és a közös szocialista múlt több szálon is összeköt minket – így akik a szakkönyveket inkább távolról szeretik szemlélni a polcokon, azoknak itt van a megfelelő alternatíva.
