2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Csépányi Dalma duplázott a „Keményben”
28180

Csépányi Dalma duplázott a „Keményben”

A miskolci és ózdi „Jövő bajnokai” is szépen teljesítettek az Észak-magyarországi Régió aktuális kiemelt felmérő versenyén, melynek október 4-én, szombaton a  Kemény Dénes Városi Sportuszoda adott otthont.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) „Jövő bajnokai” utánpótlás programjának aktuális eseményének résztvevőit – köztük Kiss László szövetségi kapitányt, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai- és világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok, valamint dr. Hargitay András háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes úszót, dr. Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét és Szász Lászlót, a Miskolci Sportcentrum Kft. ügyvezetőjét –   Illyés Miklós, az MVSI ügyvezetője üdvözölte, aki ezt követően útjára is indította a versenyt. Mielőtt az első rajtot „ellőtték” volna, a „Jövő bajnokai” ajándékkal és óriás  tortával köszöntötték Kiss Attilát, az MVSI nemrégiben ifjúsági világbajnokságot nyert sportolóját.

A régiós felmérő verseny Egerből, Salgótarjánból, Gyöngyösről, Ózdról és Miskolcról érkezett indulói a 200 m vegyes és 800 m gyors versenyszámokban adtak számot tudásukról.

Az ózdi Fiedler Ottó SE színeit képviselő Csépányi Dalma  kétszer is nyerni tudott, de klubtársa, Juhász Tamás is érmes lett.    

A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) sportolói közül Vécsei Réka és Szabó Áron kétszer, míg Tátrai Virág Csenge és Veleczki  Szabolcs egyszer állhatott fel a dobogóra.  

Az eseményről élőben közvetített a MÚSZ TV.

Borsodi eredmények
Leányok, 200 m vegyes:
2002-es kcs.:
1.    Csépányi Dalma        Fiedler Ottó SE (Ózd)     2:40,55    
2.    Vécsei Réka        MVSI     2:45,08    
4.    Tóth Dominika        Fiedler Ottó SE                                      2:50,68    

2003-as kcs.:
4.    Tátrai Virág Csenge        MVSI     2:55,51    
6.    Riczu Dorina        Fiedler Ottó SE     3:16,23    
7.    Kiss Boróka Réka        MVSI     3:17,04    
8.    Csordás Ingrid        MVSI     3:17,13    
9.    Fábrik Boróka        MVSI     3:21,92    

800 m gyors:
2002-es kcs.:
1.    Csépányi Dalma        Fiedler Ottó SE    10:06,16    
3.    Vécsei Réka        MVSI    10:38,60    
6.    Tóth Dominika        Fiedler Ottó SE                                    11:19,97    

2003-as kcs.:
3.    Tátrai Virág Csenge        MVSI    11:41,32    
5.    Riczu Dorina        Fiedler Ottó SE    12:04,35    
6.    Kiss Boróka Réka        MVSI    12:27,79    
7.    Csordás Ingrid        MVSI    12:49,86    
9.    Fábrik Boróka        MVSI    13:02,66    

Fiúk, 200 m vegyes:
2002-es kcs.:

2.    Szabó Áron        MVSI     2:52,40    

2003-as kcs.:
3.    Veleczki Szabolcs        MVSI     2:52,97    
4.    Juhász Tamás        Fiedler Ottó SE     2:59,05    
5.    Pilz Olivér        MVSI     3:05,56    
6.    Fülöp Botond        MVSI     3:06,73    

800 m gyors:
2002-es kcs.:
2.    Szabó Áron        MVSI    11:10,70    

2003-as kcs.:
3.    Juhász Tamás        Fiedler Ottó SE    11:22,76    
4.    Veleczki Szabolcs        MVSI    11:38,68    
6.    Pilz Olivér        MVSI    12:13,95    
7.    Fülöp Botond        MVSI    12:54,54.    

1.KÉPALÁ:
Dr. Kriza Ákos (balról), Kiss Attila, Kiss László, dr. Hargitay András és Illyés Miklós a rögtönzött világbajnoki köszöntésen.

                                                                                                                                                                                             
(Fotó: Magánarchívum)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés