2013. márciusában Böjte Csaba testvér megalapította a Fehér Szív Útját – avagy a Tisztulás Útját –, amely fővárosunk szívében, a gellérthegyi Sziklatemplomból indulva kínál lelki, szellemi feltöltődést azoknak, akik ilyen rövid távon szeretnék megismerni a zarándoklás életformáját. Az október 19-ig tartó Családszinódus ideje alatt közösségeket, családokat várnak a zarándoklatra, melyet a szinódus sikeréért ajánlanak fel.
A két-három óra alatt bejárható úton a zarándokoknak lehetőségük van belekóstolni, mit is nyújt a zarándoklás. Mindehhez Csaba testvér elmélkedései nyújtanak segítséget, melyeket minden résztvevő megkap az induláskor.
Várják és hívjuk a családokat, baráti társaságokat, mozgalmakat, plébániai, egyetemi közösségeket, vidékről érkező zarándokokat, és bárkit, aki eddig kacérkodott a zarándoklás gondolatával, ám még nem mert részt venni egyen sem.
Az út egész évben járható akár egyedül, bejelentkezés után pedig vezetéssel is. A városi zarándoklat a pesti Ferences templomban ér véget.
A Vatikánban jelenleg szinódust tartanak a családokért, így október 19-ig ezeket a zarándoklatokat is ennek eredményességéért, sikeréért ajánljuk fel.
A zarándoklat kezdeményezője Böjte Csaba testvér a következő gondolatokkal buzdít minden közösséget és családot a Fehér Szív Útján való részvételre:
„Nézem a virágokat, és tanulok tőlük: lenni, létezni, tenni azt amire születtünk, s a többit alázattal az idők Urára bízni! Virágba borulva terveket szőni, egyensúlyozva az elmúlás határán, ez a hivatásunk, rakjuk a falakat, de hogy lesz-e időnk a bontakozó álmokat beérlelni, a tervekből az életművet felépíteni, a házat befödni s belakni, nem tudhatjuk! A megszületett gyermek gőgicsélését hallgatom, s hogy érett nagylányom lakodalmán ott lehetek-e, azt nem tudom! Ahogyan azt sem tudom, hogy majd eljön-e síromra virágot tenni de azért ölbe veszem és szeretettel mondok mesét neki! Nem szabad elvesznünk a pragmatizmus bénító hínárjában, az életet, a mindennapokat nem kielemezni, felértékelni kell, hanem élni létünk minden Isten adta percét nagylelkűen! … Merjünk nagylelkűek lenni, vállalni virágot bontó létünket, higgyük, hogy Isten bölcsességében valahol minden virág gyümölcsöt érlel!!”