Bizonyára sokunk megirigyelte már a sztárokat valamiért – például gazdagságukért, tökéletes és makulátlan kinézetükért, népszerűségükért. Pedig valójában nem minden arany, ami fénylik; és ezt ők maguk demonstrálják botrányaikkal (tisztelet a kivételnek) vagy személyes vallomásaikkal. Különösen a fiatal- vagy akár gyerekkorban jött sztárság lehet veszélyes.
A Jonny Valentine szerelmes énekében is egy „megcsinált” tinisztárral találkozhatunk (akire a való életben is találhatunk példát). A könyv nem pusztán erről szól (akkor aligha lenne érdekes), mert Teddy Wayne belevitt egy kis krimit is, valamint a fiatalokat érintő problémákkal is foglalkozik.
A tizenegy éves Jonny Valentine-nak aranyélete van: a tinilányok bomlanak érte, a poplemezeit rongyosra hallgatják. Hogy jutott el ide? Egy videómegosztó oldalra feltöltött dalolásával váltott jegyet a hírnév felé tartó vonatra. Új időszámítás kezdődött ezzel, melyben régi életét a próbák, az esti koncertek, a szállodák, a divatcégek és a magánórák váltották fel. Szinte az egész álomszerű. Mindez azonban csak a csillogó felszín, s élete nem fenékig tejfel. Ugyanis Jonny teljes egészében a média és marketinggépezet terméke (vagy ha úgy tetszik, áldozata): minden vele kapcsolatban kitalált, mesterségesen megalkotott. Mindemellett pedig anyja, aki egyben a menedzsere is, szabályosan rátelepszi fiára: minden lépését figyeli, és minden percét beosztja. Egy családi konfliktusnak köszönhetően azonban ráébred, hogy sok minden nem az, aminek látszik, és aminek eddig hitte – kezdve az anyjával, Jane-nel.
A regény meglehetősen gyermetegnek tűnik – ami igaz is. Azonban a történet mögöttes mondanivalója mindenkit érintő dolgokat vet fel. Nem feltétlenül a sztárság a lényeg (amellyel a hétköznapi ember indirekt a médián keresztül találkozhat), hanem a mesterkéltség, a műség, amelyek sajnos egyre jobban jelen vannak életünkben. Továbbá jól bemutatja, hogy az éremnek két oldala van: vagyis jelen van az árnyoldal is, még ha a fényesebbik el is vakít minket annyira, hogy nem látjuk.
A szereplők is felvetnek problémákat. Jonny keresi helyét a világban, a felnőtté válás félelmetes útjára lépett rá, nincs szabad akarata és döntési lehetősége, így vágyai és személyisége el vannak nyomva, rajongói nem az igazi önmagáért szeretik, valamint élete a kellekről, meg a tilosakról szól. Anyja – és főnöke –, Jane pedig valójában nem fiának akar jót, hanem magának, hogy sztárt farag belőle, mert soha nem akar visszatérni oda, ahonnan jött (munka egy szupermarketben), és egyáltalán nem viselkedik szülőként, amit Jonny elég nehezen visel.
A Jonny Valentine szerelmes éneke egy fiú szemein keresztül leplezi le a 21. századi amerikai álomvilág és siker Achilles-sarkát. Lehangoló, szívbe markoló portré ez a gyereksztárság buktatóiról, és általában véve a celebek függöny-színpad mögötti világáról, melyet gondosan igyekeznek elrejteni a közönség elől, és amelynek fenntartásában – itthon is – sokszor a bulvárújságírók is cinkosságot vállalnak a menedzserekkel és producerekkel. Érdekesebb és elgondolkodtatóbb olvasmány, semmint azt a hatásvadász és a felfújt lufira emlékeztető, semmitmondó sztori alapján elsőre sejthető.
