Meghalt Avar István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze – tudatta a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya szombaton az MTI-vel.
Avar Istvánt életének 84. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál szombaton. A művész temetéséről később intézkednek.
Avar István a Heves megyei Egercsehiben született 1931-ben. Tizennégy éves korában bányamunkásként már családfenntartó volt, hadifogságba esett apja helyett. A papi hivatás vonzotta, és csak miután apja 1948-ban hazatért a fogságból, színjátszó köri társainak biztatására felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Elsőre felvették és 1954-ben szerzett diplomát a főiskolán.
Először a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1960-tól a Madách, 1966-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 1985-től nyugdíjazásáig pedig újra a Madách Színházban játszott, aztán a Pesti Magyar Színház előadásain lépett fel.
Erőteljes, szép orgánuma, természetes játékstílusa szakmai és közönségsikert hozott Avar Istvánnak, pályafutása alatt a drámairodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el, nagysikerű előadások résztvevője volt.
Színpadi szerepei mellett számos magyar film és tévéjáték főszereplője volt (Vasvirág, Két emelet boldogság, Párbeszéd, A fekete város, Mocorgó, Égi bárány, Álmatlan évek, Hamis a baba). A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színpadi beszédet tanított, 1973 és 1990 között – pártonkívüliként – országgyűlési képviselő volt, emellett tagja a parlament kulturális bizottságának.
Művészi munkáját 1963-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjjal, 1975-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A kiváló művész címet 1980-ban nyerte el, 2001-ben, Sinkovits Imre halála után a nemzet színészévé választották. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal 2007-ben kapta meg.
Nyolcvanéves korában, az MTI-nek adott interjúban arról beszélt, hogy – bár megszámlálhatatlan filmben, tévéjátékban szerepelt, rengeteget szinkronizált – számára a színház az igazi.
„Megmagyarázhatatlan varázs a színész és a közönség találkozása az esti előadáson. Amikor lelestem a nézőtérre, figyelő, csillogó szemeket, tátott szájakat láttam. Ez engem boldoggá tesz, doppingol. Öntudatlanul ráteszek még két lapáttal. Megettem a kenyerem javát a pályán, de még mindig jólesik a vége taps” – mondta.
MTI
