2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Príma nap volt!
27228-kolor

Príma nap volt!

A turisztika és a népi elemek voltak fókuszban a fesztivál hatodik napján.
Egész napos turisztikai konferencián ismerkedtek a régió szakemberei Kazincbarcikával és a Kolorfesztivállal a programsorozat hatodik napján, augusztus 13-án.

A rendezvényre a turizmusban dolgozó, ahhoz szállásadóként, vendéglátósként vagy egyéb területen kapcsolódó érdeklődőket várták.
Délelőtt és kora délután szakmai előadások voltak, majd délutántól egy buszos túra során mutatták meg a várost és annak legnevezetesebb helyeit, a Kolorfesztivál eddigi értékeit a szervezők.
A konferencia egyértelműn pozitív kicsengésű volt, mint Molnár Dániel, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának menedzsere előadásában elmondta: már most kézzel fogható eredményekkel büszkélkedhet a város. Sőt, az immár második alkalommal megrendezett fesztivál jó eséllyel pályázik arra, hogy a megye és az ország kiemelkedő eseményei közé beverekedje magát.

Príma csemegék

Ezzel párhuzamosan a fesztivál hatodik napján is folyamatosan utcai performanszok várták a városlakókat: a Szabadság téren színes papír darumadarakat hajtogattak kicsik és nagyok szerda délután. Közben a Koloróriás kihelyezését is figyelemmel kísérhették az érdeklődők. A hatalmas papírdaru egy fán találta meg a fészkét, míg ötvenkilenc kisebb testvére a környező fákon kaptak helyet.
A Munkácsy téren az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör tagjai tartottak szabadtéri rajzszakkört. Sok járókelő portrét is készíttetett magáról a művészekkel.
18 órakor kezdődött meg a a Kolor Folk nap színpadi attrakciója: először a Príma Pálinkafőzde legújabb Illúziója, a feketeribizli-pálinka mutatkozott be, a melyet a számos egyéb csemege mellett lehetett megkóstolni.
Körítésként először a Magyarvista Social Klub zenélt; őket Pál István „Szalonna” és Bandája követte, akikről egyebek mellett azt érdemes tudni, hogy a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaiként Príma Primissima-díjjal tüntették ki őket 2007-ben. Koncertjükön a Kárpát-medence legnemesebb dallamai szólaltak meg Kazincbarcikán is.
A II. Kolorfesztivál 6. napjának „príma” estjét szabadtéri táncház zárta.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés