2026. 08. 15. szombat

Mária

1 EUR 363 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Állatkertek Éjszakája augusztus 29.-én, pénteken
27227-zoo

Állatkertek Éjszakája augusztus 29.-én, pénteken

Országszerte tizenhárom bemutatóhelyen várják a látogatókat

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenhárom magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 29-én, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével, sőt, idén először a budapesti Füvészkert is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben évben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben már tizenkét intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. A két éve megkezdett hagyomány természetesen idén is folytatódik, ám ebben az évben már tizenhárom bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében. A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására. Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban, mi több, Budapesten a Füvészkert is részese lesz az Állatkertek Éjszakájának.

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 29-ére esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenhárom bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A résztvevő intézmények a következők

Budakeszin:        – a Budakeszi Vadaspark;
Budapesten:        – az ELTE Botanikus Kertje (Füvészkert),
– a Fővárosi Állat- és Növénykert,
– a Tropicarium (Campona);
Debrecenben:        – a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;
Győrött:        – a Xantus János Állatkert;
Jászberényben:        – a Jászberényi Állat- és Növénykert;
Kecskeméten:        – a Kecskeméti Vadaskert;
Miskolcon:        – a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;
Pécsett:        – a belvárosi Akvárium-Terrárium és a Zsolnay Negyed Planetárium;
Poroszlón:        – a Tisza-tavi Ökocentrum;
Szegeden:        – a Szegedi Vadaspark;
Veszprémben:        – a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak, a belépés 11 óráig történik (A Miskolci Állatkert és Kultúrparkba a belépés este 9 óráig történik). A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a négy helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak (A Miskolci Állatkert és Kultúrpark ezen a napon hosszabbított nyitva tartással várja a programra érkezőket, így nem kell külön belépti díjat váltani az esti programra).

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus 18-án Budapesten egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről.

A Miskolci Állatkert és Kultúrparkra vonatkozó részletes adatokról 2014. augusztus 25-én, hétfőn küldünk részletes tájékoztatót.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A low-angle view showcases a juxtaposition of nature and modern architecture. Lush green tree branches create a natural frame around towering skyscrapers with blue glass facades that reflect the clear sky above. The composition emphasizes the height and scale of the buildings, contrasting with the organic texture of the foliage. Bright sunlight illuminates the scene, highlighting the colors and details of both the natural and urban elements. Suitable for themes of urban development, environmental awareness, or architectural design.
Perzselő nyarak, aszályos hetek, felforrósodó beton: a fák és a zöldfelületek ma már nem díszként kellenek, hanem azért, hogy egyáltalán elviselhető m…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés