Ha elolvassuk Stephen King regényét, meglehet, más szemmel fogunk a vidámparkokra tekinteni. A Joylandben ugyanis a mosoly garantáltan a látogatók arcára fagy, ha szerencsétlenségükre találkoznak az ott kísértő szellemmel. Aggodalomra azonban semmi ok: King ezúttal gyengédebb, s visszafogta magát – merthogy nem éri el a rettegés- és horrorfaktor a tőle megszokott szintet –, így nem kell attól tartani, hogy életünk végéig még csak a vidámpark közelébe sem merészkedünk, nemhogy bemennénk oda.
A 21 éves Devin Jones épp most végezte a harmadévet az egyetemen – mondhatni, a legjobb életkorban van. Az élet azonban általában senkinek sem fenékig habos torta, így neki sem klappolhat minden: élete első, komoly szakítása van a háta mögött, miután barátnője otthagyta. Úgy érzi, válságban van. Búfelejtés gyanánt egy észak-carolinai vidámparkban vállal nyári munkát, hogy lekösse magát. Azonban azt ő maga sem sejti, hogy sokkalta több, érdekesebb, izgalmasabb dolga lesz ott – no és persze korántsem veszélytelen. Ugyanis egy évekkel ezelőtt meggyilkolt lány szelleme kísért Joylandben. Devinnek több sem kell: elkezd az elkövető után nyomozni, hogy pontot tegyen az ügy végébe.
King ezúttal kicsit más vizekre evezett, s a kísértet és horror helyett a krimit lovagolta meg, de természetesen ettől függetlenül az előbbiek (mint kötelező elemek, kézjegyek) nem hiányozhatnak; a bűneset mellé kapunk még pár szellemet, egy természetfeletti képességekkel bíró gyereket és egy rejtélyes sorozatgyilkost. Az író mesterien csűri-csavarja a szálakat, miközben rendre másvalakire terelődik a gyanú mint potenciális gyilkosra, így a tettes (és segítője) kiléte nem következtethető ki (könnyen), s felfedésére a könyv végégig várnunk kell. Ezáltal pedig egyrészt lankadatlan izgalomban tartja az olvasót, másrészt ő maga is a nyomozás részesévé válhat, miközben apránként rakja össze a képkockákat (vagy rúgja fel, ha éppenséggel a feltételezése nem jön be).
S hogy mi a különleges a Joylandban? Az, hogy ez egy fejlődésregény, amelyben az imént említettek csupán kiegészítő és háttérelemek. A főhős életének éppen egy válságos szakaszának kellős közepén van – s fiatalsága egyben hátránya is: hiszen hiába, hogy előtte az élet, ha egyszer naiv, nem tud mit kezdeni magával, és emiatt még boldogtalan is. A néhány hónap alatt a vidámparkban és a nyomozás kapcsán szerzett tapasztalatai azonban megváltoztatják majd az életét, miután beértek. Joyland pedig így szimbolikus értelmet is nyer: hiszen Devin egyedül lehet, gondolkodhat egy olyan környezetben, közegben, amelyben másféle ingerek érik, illetve nem annyira gyakori, mindennapos dolgokat művelhet. A kísértetek jelenléte is jelzésértékű: mi lehet félelmetesebb, mint önmagunkkal szembenézni, s (megpróbálni) megkeresni, majd végigjárni kiutat önerőből? Az élet végső soron pedig egy nagy misztérium, s ez az, ami mind jellegében, mind hangulatában tükröződik a regényben.
A Joyland helyszínéből és témájából adódóan is, a nyárra kitűnő olvasmány. Amellyel kapcsolatban King-rajongóknak lehet talán kicsit keserű szájízük, mert könnyedebb, kevésbé tipikus a többi regényhez képest – de éppen ezért lehet számukra is érdekes, hiszen a szerző munkásságának új, másfajta színfoltját villantja fel ebben az emberre és a pszichológiára fókuszáló művében. Ennek ellenére és mindemellett a Joyland sem színvonalban, sem pedig „kinges” stílusban és jegyekben nem marad alul. Akik pedig kedved kaptak a Stephen Kinggel és életművével való megismerkedéshez, azoknak ideális kezdet lehet az imént bemutatott mű.
