Míg a nők kislánykoruktól fogva az anyaságra készülnek, addig a férfiak a gyerekkérdéshez valamivel másként – akár ellentétesen – állnak. Számukra a gyerek egyike a legnehezebb kihívásoknak az életben, merthogy nem ilyen szerepre teremtettek-születtek. Bizony ilyenkor rendesen meg kell erőltetniük magukat, hogy az ismeretlen helyzetben és terepen helyt álljanak. A téma megihlette (az alapvetően a felnőtt korosztálynak szóló regényeiről szóló, de gyerekfikciókat is író) Neil Gaimant is: a Szerencsére a tej című gyerekregénye a valóságtól teljesen elrugaszkodva mutat be egy kritikus helyzetet: mi történik akkor, ha elfogy a tej?
A kiindulópont, hogy anya elutazott, így apára hárul egy listányi teendő. Közben pedig élelmezési probléma is adódik: elfogy a tej. Apa nem úszhatja meg a beszerzőutat, hiszen ez a gyerekek legfontosabb, legkedveltebb, legalapvetőbb itala, és jó néhány étel elengedhetetlen hozzávalója – például a reggeli kukoricapehelyé. Gyermekei nagy megelégedésére szerencsére sikerrel jár, s egy akarton tejjel tér vissza. Meglepően sokáig volt távol: évekbe telt, hogy e küldetést teljesítse, de cserébe szerencsére hihetetlen kalandokban volt része, melyeket elmesélhet.
Na de miről, kikről is szól a fáma? Például időutazásról, időjárásról, éneklésről, zöld és a Földet átalakítani tervező, szándékozó lényekkel teli űrhajóról (akik szerint a műanyag flamingók a legmagasabb szintű művészeti alkotások a földön), kalózokról, tarkabarka pónikról, sértődékeny istenről, wámpírokról (sic!), űrbicajokat meglovagló galaktikus dínórendőrörőlk, de mindenekelőtt a léghajóval időutazó stegosaurus professzorról.
Szürreális, igen. Nem is kicsit, nagyon – majdhogynem annyira, mint a világhíres festőművész, Salvador Dalí. S a Szerencsére a tej bizonyság arra, hogy ez nemcsak a vásznon, hanem a könyvlapokon is működik. Csak merni kell alkotni, határokat döntögetni, felrúgni a konvenciókat. Aki pedig híján lenne a képzelőerőnek, vagy egyszerűen csak túl sok inger éri, amivel nem tud megküzdeni egyszerre, a fantasztikus illusztrációk segítenek túllendülni ezen a csekély nehézségen.
A történet egyébként az apaság részbeni egyfajta karikatúrájának is tekinthető – de korántsem gúnyolódik, hanem sokkal inkább a viccesebb oldalról közelíti meg. Egyben azt az üzenetet hordozza, hogy (ha nem is minden, de) a legtöbb szituációban meg lehet találni a humort, ami végső soron egy egészséges hozzáállás az élethez. Nem mellesleg pedig igen jó ötlet hétköznapi dolgokat, eseményeket kiszínezve elmesélni a gyerekeknek – szülők, próbálják ki, meglátják, nemcsak fiaik-lányaik fogják élvezni.
Gailman egy jelenség – ez tény –, s bebizonyítja, hogy a fantáziának, a képzeletnek nincsen határa. Nem kell tudatmódosító szerekhez nyúlni, ha el akarunk szakadni a valóságtól, mert nagyjából ezt képes hozni a Szerencsére a tej is, a maga bolondos, agyament, őrületes, kreatív, elrugaszkodott sztorijával és világával. Az alapvetően kicsiknek íródott könyv nemcsak nekik ajánlott (ők esti meseként garantáltan imádni fogják, hiszen remekül megdolgoztatja a fantáziát), hanem a felnőtteknek is, mert kiszakít a szürke hétköznapokból, s kicsit újra gyereknek érezhetik magukat, miközben kiválóan lehet szórakozni.
