2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Felvételi – A Miskolci Egyetemen félezerrel nőhet a hallgatói létszám
me-uj

Felvételi – A Miskolci Egyetemen félezerrel nőhet a hallgatói létszám

A Miskolci Egyetem az idén csaknem 1600 diplomát adott ki, és több mint 2000 hallgatót vett fel eddig a pótfelvételin kívül; 500-zal nőhet a hallgatói létszám – mondta az egyetem tanulmányi rektorhelyettese pénteken az MTI-nek.

Óváriné Balajti Zsuzsanna tájékoztatása szerint a mesterképzésre jelentkezett hallgatók száma csaknem húsz százalékkal növekedett az előző évhez képest, holott az itteni ponthatárok országos szinten is magasak.

Emlékeztetett arra, hogy a ponthatárokat központilag is emelték, a 240-es minimumot 260-ra, de a Miskolci Egyetem a minőségi oktatás biztosítása jegyében még tovább emelte bizonyos szakoknál a ponthatárokat.

Hozzátette, ennek ellenére a háromszoros túljelentkezésből, nem beleszámítva a pótfelvételit, csaknem a tavalyi létszámot tudták elérni felvett hallgatók tekintetében, miközben a demográfiai mutatók az érettségizőknél 11,5 százalékos csökkenést mutatnak.

Kiemelte a legnépszerűbb karokat, szakirányokat, mint mondta a műszaki földtudományi karon a gáz és kőolaj szakirány, illetve a műszaki anyagtudományi karon a kohómérnöki mesterképzés keresett, de idesorolta a logisztikai képzést, az állam- és jogtudományi kar jogászképzését, az egészségügyi kar szakirányait, és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben a zenetanár-zongora szakot.

Elmondta, hogy szinte minden alapszakon hirdetnek még pótfelvételit, amelyre augusztus 12-ig lehet jelentkezni.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés