2026. 04. 27. hétfő

Zita

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Akciótervet dolgozott ki a kormány a gyárbezárás következményeinek enyhítésére
royal_magazin_PNG

Akciótervet dolgozott ki a kormány a gyárbezárás következményeinek enyhítésére

A Microsoft-Nokia globális leépítési döntései miatt közös, öt elemből álló akciótervet dolgozott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – közölte Szijjártó Péter, a KKM parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel. A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely jelenleg mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat. A Nokia mobil üzletágát megvásárló cég világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer pozíciót szüntet meg.

Az államtitkár közölte: csütörtökön utasította a befektetési ügynökség vezetőit, hogy azonnal gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, melyek Komáromban komoly munkahelyteremtéssel járó termelő beruházást akarnak létrehozni.

A kormány emellett a Microsofttal szorosabbra fűzi a stratégiai megállapodásból fakadó együttműködést annak érdekében, hogy Magyarország a vállalatcsoport szempontjából a jövőben egyre inkább kutatás-fejlesztési központnak számítson – tette hozzá.

Ennek jegyében megállapodtak arról, hogy a Nokia budapesti k+f központja felgyorsítja a 150 új mérnöki álláshely feltöltését.

Az államtitkár közölte továbbá, hogy meghozták a szükséges munkaügyi hivatali intézkedéseket is, így kihelyezett ügyfélszolgálatot hoznak létre, állásbörzét szerveznek valamint az új munkáltatók számára célzott támogatást nyújtanak az elbocsátott munkavállalók felvételéhez.

Végül, mivel az érintett régióban több ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a munkavállalók pedig magas munkakultúrával rendelkeznek, képzési és átképzési munkaprogramot indítanak, amelyek lehetővé teszik a más ágazatokban történő elhelyezkedést – ismertette Szijjártó Péter.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés