2026. 04. 28. kedd

Valéria

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » II. Gyermek vadásznap
26527-gyermekvadasz

II. Gyermek vadásznap

2014. június 28-án Szécsényben került megrendezésre a II. Országos Gyermek vadásznap az OMVK Nógrád és BAZ. megyei területi Szervezetének összefogásában

. A csodálatos kastélyparkban hat csapat mérhette össze tudását „vadászati” ismeretekből. Íjászat, trófeabírálat, kürtjel felismerés, vadász-totó, vadfaj ismeret és számos a természettel kapcsolatos feladatban kellett jeleskedni az ifjú Nimródoknak. Megyénk gyermekei kimagasló tudásuknak köszönhetően az első két helyezést szerezték meg. Két csapatunk – az ÉSZAKERDŐ Zrt. Gímbikái és az Otis Tardák – ismét bebizonyították, hogy a gyermekek nevelése, képzése milyen fontos és nem hiábavaló feladat.

Mielőtt azonban az időben előre szaladnánk, el kell mondanunk, hogy a megmérettetésre már péntek reggel útra keltünk. Megtekintettük Mezőkövesden Csirmaz Zsolt bőrkikészítő műhelyét. A munkafolyamatokat rendkívül nagy érdeklődéssel fogadták az ifjak, majd a legnagyobb sikere a külföldi vadbőrök látványa volt.
Délután utunk a 250 éves hatvani Grassalkovich-kastélyba vezetett, mely jelenleg a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumnak ad otthont. A gyönyörű kastély nem csak kívül, hanem belül is megújult: interaktív játék- és kiállítóterekben, szimulációs játékokkal mulathattuk időnket. A kastély körüli díszparkot a Hatvanyak korának megfelelő kertkultúra szerint állították helyre. A közparkként is üzemelő kertnek nem csak a növényei különlegesek: itt van a vadászati élménytér, ahol oktatói segédlettel kipróbálhattuk a csapdázást, az íjjal történő vadászatot és a lézeres vadászatot is. A parkban található egy, a kotorékebek gyakorlását és versenyét szolgáló ún. műkotorék pálya, valamint az élményteret a parkkal összekapcsoló 15 méter magasságból induló csúszda is, melynek rendkívül nagy volt a sikere.
A múzeumban jelenleg időszaki kiállításként Kittenberger Kálmán életével ismerkedhettünk meg. Nomád Földi László vezetésével, az anekdotákkal átszőtt előadását sokszor tátott szájjal hallgatták a gyermekek, és egy értékes délutánnal a szívünkben indultunk tovább.
Szombat reggel a Szécsényi Kastélykertben több megye ifjú Nimródjai gyülekeztek. Mindenki nagy izgalommal várta a verseny kezdetét, s a kürtszó hangja és egy gyorstalpaló szakmai felkészítés után elkezdődhetett a küzdelem. A tó körüli cserkészösvényen hat állomáson kellett a gyermekeknek számot adniuk vad- és erdőgazdálkodási ismereteikből, és természetesen a gyakorlati feladatok – trófeabírálat, vadfaj felismerés, állathangok, vadhívás, kürtjelek…- sem maradhattak ki. Az eredményhirdetés után az őzgulyás elfogyasztása már olyan kötetlen hangulatban történt, mintha a gyerkőcök több éve ismernék egymást, de tudjuk, az életre szóló barátságok ilyen helyen köttetnek.
Vasárnap reggel hazafelé indulva útba ejtettük a Szalajka-völgyet. A gyönyörű, rendkívül színes múlttal rendelkező területet Grédics Szilárd vezetésével ismerhettük meg. Az erdészeti múzeum, a pisztrángtelep és a szabadtéri múzeum bejárása után – a gyerkőcök legnagyobb bánatára – hazafelé vettük az irányt. A legügyesebb leendő vadászpalánták – mivel testvérek- egy 9 hónapos magyar vizslát tudhattak magukénak, ezzel is ösztönözve mindenkit a vadászat hagyományainak és a kultúra ápolására. Ezúton szeretnénk mindenkinek köszönetünket és hálánkat kifejezni, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Ifjú Nimródjaink e pár élményekkel teli napot együtt tölthették.

Bótáné Batta Olga

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés