2026. 04. 28. kedd

Valéria

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Közel 24 millió forint támogatás a múzeumnak
royal_magazin_PNG

Közel 24 millió forint támogatás a múzeumnak

Köznevelési intézményekkel együttműködve múzeumi tanórákat szervez egy éven keresztül a Herman Ottó Múzeum. Az uniós forrásból megvalósuló projektet hétfőn nyitották meg a később egyik helyszínül szolgáló papszeri kiállítási épületben, ahol a megye iskoláinak több oktatója is részt vett.
Európai uniós és a magyar állam által adott támogatást nyert a Herman Ottó Múzeum. A pályázatot hétfőn nyitották meg a papszeri épületben, ahol Pusztai Tamás múzeumigazgató elmondta, az a szerencsés helyzet alakult ki, hogy ezúttal nem egy pályázathoz készítettek tárlatot, hanem egy meglévő kiállításhoz kerestek forrásokat, s így találtak egy pályázatot.

A 2015 májusáig tartó pályázat keretén belül hat köznevelési intézménnyel együttműködve múzeumi órákat tartanak. A Herman Ottó Múzeum szakembereinek elsődleges céljuk a diákok tanulási motivációjának, a megismerés, a felfedezés vágyának felkeltése, nemzeti kultúránk – különös tekintettel Miskolc, ezen túl Borsod megye – történelmének megismerése, nemzeti, illetve helytörténeti értékeink tiszteletének átadása.

A projektben részt vesz a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés