Ezúttal egy olyan tíz (igen, nem káprázik a szeme a Kedves Olvasónak, s nincs is elírva) kötetes sorozat nyolcadik részét mutatjuk be, amelyet a nagyközönség nem vagy alig ismer, ám az igazán elhivatott fantasyrajongók alapműként tartanak számon. A szerző Steven Erikson, akinek sikerült olyan művet megírnia, amely, bár kevésbé felkapott, labdába rúg a műfaj nagyágyúi mellett is. Ha pár szóval kellene jellemezni, akkor az epikus, monumentális, bonyolult, érdekfeszítő szavakkal lehetne jellemezni a művet és a sorozatot.
A kék tűz városában, Darujhisztánban az a szóbeszéd járja, hogy a szeretet, szerelem és a halál egy táncot jár. Éppen nyár van, s fullasztó hőségtől terhes a levegő – de a halványpiros mellénybe öltözött járőrnek nem a nap okoz kellemetlenséget. Valami nincs rendben: végzetes előjelek árasztják el az éjjeleit, és pokoli szellemek módjára kísértik az utcákat. Merénylők rejtőznek meg a szűk sikátorokban, akik célkeresztjében a K’rul nevű bár tulajdonosai állnak. De a kocka forgandó: az üldözők űzöttekké válnak.
A háttérből titokzatos, ismeretlen kilétű kezek mozgatják a zsarnokság szálait. Amíg a bárdok tragikus meséiket éneklik, addig a távolban vadászkopók ugatása hallatszik. És a távoli Fekete Korall városában, ahol a Sötétség Fia, Anomander Rake uralkodik, ősi bűnök élednek újra, bosszúállás céljából. Egy olyan összeesküvés van készülőben, amely ha kibontakozik, abban az egész világ megremeg. Úgy tűnik, a Szeretet és a Halál kéz a kézben eljövetele elkerülhetetlen, s el is járják táncukat…
A Harangszó a kopókért ismételten egy izgalmakkal telis-teli, olykor szívet tépő regény a háborúról, az intrikáról és a sötét, kontrollálhatatlan mágiáról. A Malazai Bukottak Regéje könyvsorozatról érdemes tudni, hogy rengeteg karaktert, helyszínt vonultat fel, a történetvezetése nem lineáris, az egyes részek lazán (vagy eleinte nem) kapcsolódnak egymáshoz; viszont kötetről kötetre haladva fokozatosan összeérnek a szálak, ami folytán még grandiózusabb cselekménnyé egyesülnek az egyébként önmagukban is nagy volumenű és ívű történetek.
A kanadai származású szerző polgári neve igazából Steve Rune Lundin, s archeológus-antropológus végzettséggel rendelkezik. Hogy miért említjük meg ezt a mellékesnek tűnő információt? Ugyanis könyveinek sikere ebben rejlik: ezt kihasználva sikerült ilyen nagyszerűen felépített világot megalkotnia, a maga mitológiájával, történelmével. Az alap, illetve eszköztár tehát megvolt, már csak a saját képzeletvilágára, ötleteire volt szükség, valamint azoknak egy logikus, összefüggő, összetett rendszerré való szerevezésére, összeillesztésére. Mindezek miatt nem gyerekjáték az olvasás, nagyon is komoly erőfeszítéseket igényel a sok-sok történés, szereplő észben tartása, s a puzzle-darabkák helyükre illesztése. De megéri azért a képért, ami a végén kirakódik.
Bár a regénysorozat (érhető módon) akár kisebb szívrohamot okozhat a tízezer oldal körüli összterjedelem miatt, mégsem mondhatunk mást, mint hogy nagyon is megéri vállalkozni az elolvasására, mert kevés ilyen nagyszerűen megalkotott fantasyvilág akad; ráadásul nem holmi lazább, könnyen emészthető, odafigyelést kevésbé igénylő regényekről van szó. Mindazonáltal mi utólag azt mondjuk: megérte.
