2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Eu hírek » Százhetvenhét településen építenek ki kamerarendszert
25943

Százhetvenhét településen építenek ki kamerarendszert

Százhetvenhét településen építenek ki térfigyelő kamerarendszert a következő hónapokban, 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból – jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Tállai András elmondta, a pályázatok elbírálásánál figyelembe vették a települések bűnügyi statisztikáit. A nyertesek négyötöde tízezernél kevesebb lakosú önkormányzat, köztük több borsodi település, de a támogatottak között van Budapest VIII. kerülete, Gyula, valamint több megyei jogú város is.

Az államtitkár jelezte: a települések átlagosan tízmillió forintot kapnak.

A VIII. kerület kiemelt összegű támogatást – 220 millió forintot – kap. A nyertes budapesti városrészek között van még az I., a VI., a X. és a XX. kerület. A listán szerepel két Balaton-parti város is: Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő, előbbi hatmillió, utóbbi tízmillió forintos támogatással.
Fotó: Árvai Károly

Elmondta, a térfigyelő kamerarendszer kiépítésére kiírt pályázatra 2170 önkormányzat jelentkezett, több mint 21 milliárd forintos támogatási igénnyel. A pályázatok értékelésében részt vett az ORFK, véleményezte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József is, a döntést pedig Pintér Sándor belügyminiszter hozta meg.

Tállai András hangoztatta: a kormány számára a jövőben is különösen fontos lesz a közbiztonság javítása, erősítése, feltételeinek a javítása. Az elmúlt években nagyot léptek előre azzal, hogy az önkormányzatok pályázhattak a közbiztonság javítását célzó programjaik megvalósítására. Térfigyelő kamerákra például 2012-ben, 2013-ban és idén összesen 318 önkormányzat nyert mintegy 2,5 milliárd forintot.

Közölte, bíznak abban, hogy az érintett településeken javul majd az ott élők biztonságérzete, jelentősen csökken a bűncselekmények száma, és a rendőrség munkáját is nagyban segítik majd a térfigyelőrendszerek.
Fotó: Árvai Károly

Elmondta azt is, az önkormányzatok a kamerarendszerek kiépítéséhez százszázalékos támogatást kapnak, és a forrásokat az államkincstár egy összegben utalja át a szerződéskötés után az önkormányzatoknak, amelyeknek szigorú elszámolási kötelezettségük van.

Arról is beszélt, hogy ha ebben az évben sikerül még további forrásokat szerezni erre a célra, akkor nem kell újra pályázniuk az önkormányzatoknak, hanem a korábbi pályázók térfigyelő programjait támogatják.

Lesznek olyan települések, amelyek utcáin már a nyár végén megjelenhetnek a térfigyelő kamerák, míg más önkormányzatoknál – ahol közbeszerzési eljárást kell kiírni – ősszel vagy akár még később várható a kamerarendszerek telepítése – mondta az államtitkár.

Tállai András kérdésre válaszolva azt mondta: az önkormányzati feladatkör, az önkormányzati rendszer felügyelete teljes egészében a Belügyminisztérium feladat marad a továbbiakban is.

A nyertes önkormányzatok listája megtalálható a dokumentumtárban.

(MTI; Belügyminisztérium)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés