2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Negyedszer futottak a görömbölyi terepen

Negyedszer futottak a görömbölyi terepen

A Nomád Sport Alapítvány és a Görömbölyi Általános Iskola május 23-án, közel száz versenyző részvételével rendezte meg, a 4. Görömbölyi Terepfutó Versenyt.

Szerencsére az időjárás kegyeibe fogadta a versenyzőket és a szervezőket egyaránt. A Görömböly melletti dombos, erdős vidéken jelölték ki a pályákat. Az alsós diákoknak 1.7 km volt a verseny távja, amit 50 méter szintemelkedés nehezített. A felsősök és a felnőttek már a 3,7 km-es nagy körön mérték össze tudásukat.
Az öt korcsoportban kiírt verseny végén, a gyerekek megkapták a nevezéskor „befizetett” csokoládékat és a tanárok segítségével teával, izotóniás itallal, vízzel frissíthettek.
–    A verseny központját a Hetedhét Pince tulajdonosai, Kovács András és családja biztosította számunkra – monda Zámbori „Athos” Zoltán főrendező. – Nekik külön köszönet, csakúgy, mint Ducsai Attilának és Tóth Edinának, amiért területükön megrendezhettük a viadalt. A Görömbölyi Általános Iskola pedagógusainak a diákok mozgósításáért, a lebonyolításban nyújtott közreműködésért, a 22. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyt rendező Marathon Club SE tagjainak, a felszerelésekért és az irányításban nyújtott segítségért, az önkénteseknek a versenyközpont felállításában, a frissítésben, az irányításban, a pálya kialakításában és a szalagok lebontásában végzett munkájáért szeretnénk kifejezni a hálánkat! Nagyon sok lelkes ember vett részt ebben a nagy-nagy összefogással létrehozott rendezvényben.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp