2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Egy szurkolói nyílt levél utóélete
royal_magazin_PNG

Egy szurkolói nyílt levél utóélete

Semmilyen jogsértést nem követett el az a miskolci rendőrtiszt, akit egy két hónapja közzétett nyílt levélben bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg. A szabadidős tisztet korábbi intézkedése miatt leköpő támadó nyilvánosan követte meg a rendőrt.
„A szervezett diósgyőri szurkolói csoportok” 2014. március 25-én az amigeleken.hu internetes oldalon közzétett nyílt levelében nagy nyilvánosság előtt valótlan tényállításokat tett közzé és bűncselekmény elkövetésével vádolt meg egy miskolci rendőrtisztet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az említett- szabadidős rendőrre terhelő adatokat tartalmazó – nyílt levelet beadványként értékelte, amit az ügy teljes körű kivizsgálása érdekében továbbított a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya az ügyben hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt tett feljelentést a 2014. május 5-én kelt határozatában – bűncselekmény hiányában – elutasította.

A nyílt levélben foglaltakkal szemben a valóság az, hogy 2014. március 23-án 18 óra 30 perc körüli időben, Budapesten az UTE – DVTK bajnoki labdarúgó mérkőzést követően egy szurkoló egy szolgálaton kívüli rendőrt, annak korábbi intézkedés kezdeményezése miatt leköpött. Ez a cselekmény alkalmas volt a tettlegesen elkövetett becsületsértés vétségének megállapítására. Az ügyben emiatt büntetőeljárás indult.

A nyílt levél további valótlan állításával szemben nem a szabadidős rendőr, hanem – a részére telefonon tett jelentés alapján – a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője kezdeményezte a beosztottja sérelmére elkövetett bűncselekmény tettesének elfogását, valamint az intézkedéshez kapcsolódó egyéb jogsértések elkövetőinek eljárás alá vonását.

Az amigeleken.hu internetes portálon 2014. május 20-án 22 óra 34 perckor a szabadidős rendőrt leköpő szurkoló a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének címzett újabb nyílt levelet tétetett közzé, melyben korábbi cselekményéért nyilvánosan követte meg a rendőrtisztet.

 

A Miskolci Rendőrkapitányság a nyilvánosság előtt az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés