A francia konyha tényleg sokat adott a világnak: rejtelmeinek megismerésével számos ínyenc fogással ajándékozta meg az emberiséget. Mindenki fel tudna sorolni néhány tipikusan francia eredetű ételt-italt – például baguette, croissant, különféle híres borok és sajtok, és még sorolhatnánk.
Azt azonban bizonyára kevesen tudják, hogy valójában (az egyébként olaszokhoz társított) fagylaltra is rá lehetne tenni Franciaország védjegyét. Anthony Capella A jégkirálynő című regényében pontosan eme hűsítő desszert történetét osztja meg olvasóival, melyet az izgalmas kalandokból készült öntet, a szerelem- és romatikafűszerezés és a Napkirály impozáns udvarában való tálalás tesz különlegessé.
Tehát XIV. Lajos király korában járunk, a 17-18. században, a francia történelem egy aranykorában. A hataloméhes uralkodó épp az angolokat fontolgatja az oldalára állítani szövetségesként. Politikában mindent szabad; a franciákra meg amúgy is a finom elegancia jellemző, így két igen hathatós ponton próbálja megpuhítani a férfiakat: a gyomrukra és a vágyaikra apellál. Így esik fegyverválasztása a jégdesszert-készítő mesterre és egy kurtizánra.
Carlo Dimarco, egy szegény inas egészen a királyi udvarig emelkedik szakmája iránti szenvedélye és elhivatottsága révén. A teljesen elszegényedett, tüskés modorával a finomkodó, egykedvű, egyhangú úrihölgyek közül kitűnő Louise de Keroualle pedig senkinél sem jöhet szóba partiként – leszámítva Dimarcót. Így kémmegbízatásuk során a levegő felizzik majd közöttük, olyannyira, hogy még a fagylalt sem képes lehűteni. S minek után csavaros észjárásával, illetve hozzáértésével „bedolgozza” magát II. Károly ágyasainak körébe, kezdetét veszi a manőverezés a politika és romantika szálai között.
A regény említésre méltó voltát nem a pazarló, fényűző udvartartás adja – ez aligha lenne eléggé olvasócsalogató –, hanem a mára mindenki által elérhető-megengedhető fagylalt. A szerzőtől zseniális húzás, hogy nem passzívan építi be a cselekménybe, hanem nagyon is aktív résztvevője azoknak azáltal, hogy fontos szerepet játszik XIV. Lajos nemzetközi politikájában. Mindemellett pedig a korabeli társadalmi rétegződés is a fagylalt, a gyümölcsök tükrén keresztül megvilágításba
A jégkirálynő Anthony Capella másik művéhez, A kávék költőjéhez hasonlóan mély, maradandó benyomást tesz érzékeinkre. Amilyen egyszerűnek, olyan érdekesnek bizonyul a nyári kánikulák elmaradhatatlan kellékének, a fagylaltnak megtétele csendes kulcsszereplőnek. Ám egyúttal ez válik a könyv egyetlen negatívumává is, mintegy beleesve önmaga csapdájába: túlságosan hosszúra sikeredett magának az édességnek, illetve annak készítési fortélyainak részletekbe menő bemutatásának köszönhetően, ami miatt időnként vontatottá válik a történet. Így a súlypont eltolódott ebbe az irányba, a többi vonal kismértékű kárára válva. Összességében azonban nem von le a mű értékéből, hiszen egy alapos történelmi háttér áll a fikció mögött.
Anthony Capella regénye számos érdekességgel és izgalommal szolgál, amelyet a fagylalt mint kuriózum emel ki a többi történelmi, gasztronómiai témájú mű közül. Hűsítő, frissítő élmény elmerülni a jég, jégkásák, gyümölcsök és szirupok tengerében, mely a szenvedélynek és szívügyeknek, az ármánynak, az intrikának szolgál köntösül. Olvasását hidegen ajánljuk, különösen nyári melegben egy pohár jéghideg fagylalt kíséretében.
