Egyre növekvő érdekeltség mutatkozik földi létünk jövőjével foglalkozó regények iránt, s az írok igyekeznek is megfelelni az olvasók ilyen jellegű igényeinek. A méltán népszerű Éhezők viadala után ezúttal Veronica Roth műve nyomán hangos a filmipar – ugyanis trilógiájának első része, A beavatott idén került a magyar mozikba. A regény gerincét szintén egy amerikai utópisztikus társadalom adja, főhőse szintúgy egy tinédzser lány.
A regény az Chicagóban játszódik. A társadalom öt klaszterbe tagolódik egy-egy személyiségjegy alapján: (az igazmondó) Őszinték, (az önzetlen) Önfeláldozók, (a félelmet nem ismerő) Bátrak, (a kedves) Barátságosak és (a szuperokos) Műveltek, s a tizenhatos korhatárt betöltött személyeknek minden évben meg kell jelölnie, hova kívánnak tartozni ezek közül, ami után egész életüket a legjellemzőbb erény kiművelésére, fejlesztésére fordítják, a társadalom szolgálatába állítva magukat. És vannak természetesen a csoportnélküliek, akik sehova sem tartoznak.
Beatrice Prior azonban a fekete bárány szerepébe bújik, ugyanis egészen más tervei vannak. A tét családja és önmaga közti választás, mert nem azt a csoportot választaná, ahol családtagjai vannak, s ahová személyiségvonása alapján tartozna. Súlyos döntést kénytelen meghoznia, ám végül elhatározza magát: az Önfeláldozók helyett a Bátrakhoz csatlakozik, ami mellé felveszi a Tris nevet. Titkok elrejtése, jellemének elnyomása, új, más készségek elsajátítása mellett barátokat szerez, félelmeivel küszködik, ellenségeivel és a kiképzőtisztjével kialakulóban lévő románccal szembesül.
Ha esetleg „deja vu” érzése támadna valakinek, az ne csodálkozzon, ugyanis felfedezhetők benne ismerős motívumok. Ott van a már említett Éhezők viadala, de a Harry Potterből is ismerős lehet a a diákok Teszlek Süveg általi házbeosztása nyomán, valamint számunkra Madách Az ember tragédiájának falanszteri társadalma is visszaköszön abban, hogy a nép szolgálatának szentelik az emberek az életüket.
Persze mindezek mellett más tartalom is tetten érhető: A beavatott szól a felnőtté válásról, a saját döntések meghozataláról, az azokért vállalt felelősségről, az önkeresésről, önmagunk felvállalásáról, a kockáztatásról, a beilleszkedésről.
Roth ügyesen bánik a történetvezetéssel, ugyanis olvastatja magát a számos logikai buktató, az egyszerű nyelvezet és tőmondatok, valamint a nyitva hagyott kérdések ellenére is (melyekre remélhetőleg lesz válasz a folytatásban). Az érdeklődést tartja fenn az is, hogy apránként, folyamatosan csepegteti a fordulatokat, így mindig történik valami apróság, ami az olvasás folytatására sarkall.
Összességében, A beavatott megállja a helyét az anti-utopisztikus világképeket lefestő regények sorában. Bár újdonságot nem hoz a műfajba, az elengedhetetlen és szokásos elemek az írónő megfelelően kombinálása révén érdekes sztorivá „fajultak” végezetül, így mindenképpen megéri elolvasni – mi pedig hamarosan folytatjuk a sorozat bemutatását a második, A lázadó címet viselő résszel.
