2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Az esküvő Makány Márta szemével
25181-eskbv

Az esküvő Makány Márta szemével

Az a bizonyos nagy nap, melyről minden lány gyerekkorától fogva álmodozik, az összes életkorban, a világ legtöbb táján mind ugyanolyan jelentőséggel bíró esemény, s egyben egy fordulópont az életben: egy új kezdet. Nem csoda hát, hogy mindenki emlékezetessé szeretné ezt tenni. Azonban ahány ház, annyi szokás: egy esküvőt ezerféleképp meg lehet szervezni, rengeteg variánsa létezik. Talán meglepő, hogy ezúttal a méltán híres magyar divattervezőnk, Makány Márta vezeti be Esküvő című könyvén keresztül a menyasszonyokat és vőlegényeket, az álmodozókat és egyáltalán bárkit a jeles alkalom rejtelmeibe.

Menyasszonyi ruhát nemcsak viselni, hanem tervezni-varrni is élmény, hiszen ez is mint elengedhetetlen „kellék” része mindannak, ami örök emlékké varázsolja a boldogító igen kimondásának napját. Makány Márta már csak tudja ezt: a mögötte lévő tíz év alatt megálmodott és megvalósított ezer (!) ruhába szívét-lelkét beleadta – na de ez nem is csoda, ha az ember szenvedéllyel végzi hivatását. Ihletet, inspirációt az esküvő keltette érzéseiből merít, s az általa érzett szeretet kifejező eszköze maguk a ruhák. Ettől is olyan egyediek, megismételhetetlenek a divattervező alkotásai.

A könyvben nemcsak különlegesebbnél különlegesebb, szemkápráztató, lélegzetelállító ruhakölteményi kerülnek terítékre, hanem az esküvő számos egyéb fázisai is: az előkészületektől a ceremónián át egészen az azt követő hajnalig tartó ünneplésig – mindezt Márta mint közreműködő szemével. Így kapunk egy egyedi kalauzféle könyvet a témában, hiszen miközben segít eligazodni a különböző stílust, hangulatot keltő ruhák, sminkek, dekorációk és menük világában, addig egyben kicsit közelebb kerülhetünk a szerző személyiségéhez, életszemléletéhez is.

Aki eddig csak álmodozott arról, hogy esküvője Makány Márta kézjegyét- vagy lenyomatát is magán viselheti, azok számára ez elérhető közelségbe került ezzel a könyvvel. S legyen szó bármilyen személyiségű aráról, illetve igényről, elképzelésről, az nem jelent akadályt: garantáltan ötletet lehet meríteni belőle, melyek tárháza a szerző kreativitásának, szakmai tapasztaltságának köszönhetően gyakorlatilag végtelen.

Mindegy, hogy a házassághoz képest éppen mely életszakaszban állunk, Makány Márta könyvét éppolyan haszonnal és vágyakozással, áhítattal forgathatják a megállapodni készülők, mint amilyen édes nosztalgiába süllyedve a már gyűrűt viselők.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!