Arnóton, április 26-án megrendezzük a B.-A.-Z. Megyei Vőfélyek I. Találkozóját – mondta a település polgármestere, dr. Üveges István. Az érdekesnek és látványosnak ígérkező összejövetelre 10.30 órai kezdettel kerül sor, az I. Borsodi Lakodalmas Fesztivál keretében. Hívják és várják a megye valamennyi hivatásos és amatőr vőfélyét, ceremóniamesterét. A résztvevők a számukra legkedvesebb produkciókkal léphetnek színpadra, a menyasszonykikérés, a búcsúztatás, az ételek felkonferálása és a lakodalmi játékok témakörében. A vőfélyek nem üres színpadon szerepelnek, hanem mintha „élő” lagziban lennének, egy népi öltözetű ifjú pár, örömszülők, zenész „képezik” a díszletet. A fesztivál keretében az iskolai aulában egy alkalmi vőfélykendő kiállítást is szerveznek, ezért a vőfélyek lehetőségeik szerint egy pár darab vőfélykendőt is vigyenek magukkal. A találkozón szereplő vőfélyek egy-egy emléklapot kapnak ajándékba. Jelentkezni az arnot@arnot.hu levélcímen vagy a 46/500-740-es telefonszámon lehet.
A fesztivál megszervezésével az a szándékunk, hogy a megyénkben fellelhető, a hagyományos falusi, népi kultúra gyöngyszemeiként számon tartott, a lakodalom témaköréhez kapcsolódó színpadi produkciókat, kiállítási tárgyakat, filmeket összegyűjtsük és bemutassuk. Három helyszínen, közel 20 produkcióval várjuk megyénk érdeklődő lakosságát, ezek egyike a vőfélytalálkozó – tette hozzá a polgármester.
2025. július. 8. 22:14
Kortárs képzőművészeti biennálé Pécsen | 2025. június 26–szeptember 21.
Harmadik alkalommal rendezik meg a LOKART Kortárs Képzőművészeti Biennálét …