2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Varga Mihály: az ország előrébb tart, mint 2010-ben

Varga Mihály: az ország előrébb tart, mint 2010-ben

Az ország előrébb tart, mint 2010-ben – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter Borsod-Abaúj-Zemplén megyei üzletemberek, vállalkozók előtt tartott miskolci fórumán hétfőn. Varga Mihály hozzátette: mindazonáltal az elkövetkező években még van mit tenni.

A politikus kijelentette: szeretné, ha még jobban menne az országnak, ugyanakkor négy év alatt „amit meg tudtunk tenni, az tisztességgel megtettük (…), összességében az ország előrébb tart, mint 2010-ben”.
    A miniszter azt is mondta: amennyiben az április 6-ai választáson ismét bizalmat kapnak, az ország még tovább juthat.
    Az elmúlt négy évben mind az államadósság, mind pedig a munkanélküliségi ráta mérséklődött – jelentette ki Varga Mihály.
    Az alkotmánybíróság hétfői, a devizahiteleseket érintő döntésével kapcsolatban azt mondta: „ennek a történetnek még nincsen vége, az a hosszú távú célja a magyar a kormánynak, hogy a devizahiteleket a rendszerből kivezesse”.

MTI

Fotó:OBE

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés