2026. 04. 28. kedd

Valéria

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Minden 100. szálláshelyen tűnt már el gyerek
royal_magazin_PNG

Minden 100. szálláshelyen tűnt már el gyerek

Volt, hogy rottweiler vigyázott az eltűnt kicsire
 Gyakoriak a kisebb-nagyobb konfliktusok a kisgyermekesek és gyermektelen üdülők között – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. A többség csak fél éves kor felett utaztatná a babát. Nagyjából minden századik szállásadónál előfordult már, hogy elveszett egy gyerek, még az is megesett, hogy az alvó kicsit a házőrző rottweiler mellett találták meg.

 

Hatból egy szülő kapott már negatív reakciókat, amikor az üdülésre kisgyermeket is vitt magával. A többség eleve nem utaztatná a fél évesnél fiatalabb babákat, a gyermektelenek negyede ráadásul csak egy évesnél idősebbeket látna szívesen a szálláshelyeken. „Legtöbbször csak megvető pillantásokat kapnak a kisgyermekes szülők, ritkábban kéretlen tanácsokat is ad a többi szállóvendég” – mondta Varga Zoltán, ügyvezető igazgató.

 

A szállóvendégek a kisgyerekek sírását vagy hangoskodását tolerálják legkevésbé. Ugyanakkor úgy tűnik, a nyilvános szoptatás is tabu: a kutatásban résztvevők ötöde ezt tartja a legnagyobb konfliktusforrásnak. „Negatív visszajelzést emiatt csak kevesen kaptak, mert a legtöbben igyekeznek máshogy megoldani a baba etetését” – magyarázta Varga Zoltán. A szülők legkínosabb utazási élményei többnyire a higiéniai szabályok megsértéséhez kapcsolódnak. „Többen leírták például, hogy az úszópelenka ellenére futólépésben kellett távozniuk a medencéből, vagy hogy pont a pincért terítette be főzelékkel a baba. Mindezek kapcsán sok szívderítő fotót mi magunk is kapunk a minden év márciusában meghirdetett babafotó pályázatunkra” – szemezgetett a szülők történeteiből a portál vezetője.

 

Etetőszék és babaágy kell

 

A kisbabával nyaralók még mindig a speciális bútorokat, felszereléseket hiányolják leginkább a szálláshelyekről. „Többször is megjegyezték, hogy a főszezonban nem volt elég etetőszék az éttermekben, vagy hogy rácsos kiságy helyett a babának nem megfelelő utazóágyat kaptak. Igaz, sokan ilyenkor is feltalálták magukat, például ha csak zuhanykabin volt, a mosdókagylóban fürdették a kicsit” – mondta Varga Zoltán.

 

A kisgyermekesek mintegy 20 százaléka ugyanakkor több babás programot, kikapcsolódási lehetőséget szeretne a szálláshelyeken – például játszósarkot, pancsolót, esetleg kicsiknek szervezett foglalkozásokat. Minden tizedik szülőnek sokat jelentene, ha lenne szakképzett gyerekfelügyelet, amelyre egy-egy óra erejéig rábízhatnák a gyermeket. „Több szállásadó is jelezte, hogy bár nincs ilyen szolgáltatásuk, azért vállalták a bébiszittelést, ha a fiatal pár már nagyon szeretett volna kettesben maradni” – tette hozzá az ügyvezető.

 

Százból egyszer eltűnik a gyerek

 

Jelenleg a szálláshelyek mintegy harmada alkalmaz külön kisgyermekekre vonatkozó szabályokat. Az úszópelenka használatát például szinte minden medencével rendelkező helyen kötelezővé tették, emellett jellemzően a vendégházakban kérik, hogy a háziállatokat a gyerekek ne etessék, simogassák. „A legáltalánosabb, gyakran ki sem mondott elvárás az, hogy a szülők ne hagyják felügyelet nélkül a gyerekeiket, nyaralás alatt azonban még nehezebb ezt betartani” – mondta az ügyvezető igazgató.

 

Nagyjából minden századik szállásadónál előfordult már, hogy elveszett egy gyerek. A vendégek válaszai alapján gyakori, hogy a strandon/fürdőben összetéveszti a szüleit egy idegennel a kisgyerek, vagy valami érdekesség annyira leköti a figyelmét, hogy eszébe sem jut visszamenni. „Találtak meg alvó gyermeket a házőrző rottweiler mellett vagy a mélyen lelógó asztalterítő alatt. A szállodákban pedig sokszor a lift segíti a gyerekek varázslatos eltűnését” – mondta Varga Zoltán.

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés