2026. 05. 24. vasárnap

Eszter, Eliza

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Költözött és megújult a MISEK fizioterápiás osztálya
img_2584

Költözött és megújult a MISEK fizioterápiás osztálya

Mediterrán színektől lett barátságos, megújult és új helyre költözött a MISEK Semmelweis Kórházrész szakrendelőjének fizioterápiás osztálya, ahol évente 21 ezer beteg kap 90 ezer kezelést.

A betegek eddig a rendelőintézet első emeletén vehették igénybe a kezeléseket, ezentúl egy szinttel lejjebb, és 100 négyzetméterrel nagyobb helyen végzik majd a kezeléseket. Erről dr. Tiba Sándor, a kórház főigazgatója beszélt keddi sajtótájékoztatóján, aki azt is elmondta, hogy mindezt 2,5 millió forintból oldották meg. Hogy lehet ez? Úgy, hogy az 540 négyzetméteres területet, azok a szakközépiskolások, ipari tanulók végezték el, akik már egy éve gyakorlati munkát végeznek a kórházban. Minden szakipari munkát saját dolgozóik oldottak meg, és a függönyök, hangulatos ablakfestések az itt dolgozó egészségügyi szakemberek keze-munkáját dicséri. Így aztán nem csoda, hogy a felújítás csupán anyagárba került a kórháznak. Így a betegek jó körülmények között gyógyulhatnak.

Azt is megtudtuk, a főigazgatótól, hogy ez a fizioterápiás részleg megújulásának, racionalizálásának az első lépcsője volt, a második a vízterápiás részleg fejlesztése a Szent Ferenc Kórházban, és a harmadik a Diósgyőri Kórház vízterápiás részlegének megújulása.

OBE-OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142300

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés