2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 400 HUF
1 GBP 464 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Két héten belül másodszor is kocsonyaünnepet tartanak Miskolcon
royal_magazin_PNG

Két héten belül másodszor is kocsonyaünnepet tartanak Miskolcon

 Két héten belül másodszor is kocsonyaünnepet tartanak Miskolcon: március 7-én kezdődik a hagyományos, immár 14. alkalommal megrendezett kocsonyafesztivál, amelynek díszvendége idén Ukrajna és Szikszó lesz. Alig ért véget a városi önkormányzat turisztikai cégei által első alkalommal megrendezett kocsonyafarsang, ismét kocsonyaünnepre várják Miskolcon az érdeklődőket.

Rózsa Edit, a kocsonyafesztivál ötletgazdája keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: bár új időpontban és egy új, miskolctapolcai helyszínen, de megtartják a hagyományos gasztronómiai-kulturális rendezvényt. Mint rámutatott, a Miskolci Kocsonyafesztivál civil, nonprofit, nagy hagyományokkal rendelkező, politikamentes rendezvény, amely most is arra törekszik, hogy megőrizze tizenhárom év alatt felépített erényeit.

Emlékeztetett arra, hogy a fesztivál ma már a legnagyobb turisztikai vonzerőt jelenti Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az elmúlt évben 200 ezer bel- és külföldi látogatót fogadott. Korábban Finnország, Románia, Szlovákia volt a külföldi díszvendég, az idén Ukrajnát várják. A hazai díszvendég pedig a Miskolchoz közeli Szikszó városa lesz.

Rózsa Edit a háromnapos fesztivál programjáról szólva elmondta: számos kulturális, könnyű- és népzenei esemény várja a látogatókat. Koncertet ad mások mellett Bródy János és a hagyományos máramarosi ruszin zenét játszó Técsői Banda, valamint a Carmina Buranára készült koreográfiával fellép Kocsis Andrea és Lukács Ádám balettművész.

A miskolci kocsonyát először a 18. században említették egy miskolci periratban, eleinte főleg halból és szárnyasból készült, később sertéshús lett az alapja. Ma számtalan formában és ízesítéssel készítik, sőt, létezik vegetáriánus kocsonya is.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!