William Nicholson neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng, hiszen ő a számos BAFTA-, Golden Globe- és Oscar-díjat bekasszírozott Gladiátor film forgatókönyvíróinak egyike. Ezzel a felvezetéssel magasra is dobtuk a labdát, hiszen az olvasó joggal várhat el tőle minőségi irodalmi művet. Aggodalomra azonban semmi ok, mert (az amúgy az irodalomban sem zöldfülű szerző) az Anyafölddel megütötte a mércét, melyben szerelem és boldogság (utóbbi már amilyen korlátozottan lehetséges) válik a háborús megpróbáltatások és borzalmak martalékává.
Nem tudom, ki mit szólna, ha az édesapja azt mondaná neki egyszer, hogy sorozatosan elkövetett hibáknak köszönheti az életét. Nos, Alice-szel pontosan ez történt, ugyanis azok mögött a bizonyos nőágon öröklődő tévedések mögött a rossz párválasztás áll. Ugyanis a lány nagy-és dédanyja nem a szívük választottjához mentek feleségül anno. Ember legyen a talpán, akiben ilyenkor nem sorjáznak kérdések, vajon a megfelelő férfi mellett van-e…
Alice egy fájdalmasan véget ért kapcsolata után úgy dönt, felkeresi Normandiában élő nagymamáját – akit életében ekkor lát először. Az öreg hölgy elmeséli a család történetét, annak a múltban történt minden viszontagságával és szenvedélyével együtt. Így ismerhetjük meg Kitty-t, visszautazva az időben egészen a szörnyű második világháborúig.
1942 nyár, Sussex: szerelmi háromszög. Kitty két férfival ismerkedik meg: a tengerészgyalogos-tiszttel, Eddel, és a hadműveleti parancsnokság összekötő tisztjével, Larry-vel, akik nem mellesleg bajtársak és legjobb barátok. Hármójuk közül utóbbi marad „hoppon”, ám a másik kettő boldog házas percei is meg vannak számlálva, ugyanis beüt egy tengeri támadás Észak-Franciaország partjainál. A németek megszállták Dieppe-et a katasztrofális kimenetelű támadás végérvényesen rányomja bélyegét mindkét katona életére. A hősiesen küzdő (és így a Viktória Keresztet elnyerő) Ed fogságba esik, míg Larry – saját bevallása szerint – a félelemtől lebénulva, rosszul cselekedett. A helyzet természetesen Kitty-nek sem könnyű, akinek választania kell.
A világháború mint örökzöld téma gyakorlatilag kimeríthetetlen, és legyen a középpontban a katonai vagy polgári élet (vagy akár keverve mind a kettő), nem lehet mellélőni a választással. Így van ez az Anyaföld esetében is, amelyben előbbié a főszerep, azonban Nicholson az embertelenséget emberséggel oldotta: romantikát, szerelmet csempészet a történetbe. És tudjuk, ez az, amiért érdemes kitartani és élni, még akkor is, ha minden reménytelen és elveszett.
Ami kiemeli a szerző művét a többi háborús kalandregény közül, az a „történet a történetben” koncepció, amely által két szálon fut a történet – Alice-én és Kitty-én. A családi múltban való kutatás már önmagában érdekes – pláne, ha van is mit titkolni-rejtegetni, és a szőnyeg alá söpörve meghagyni örökségül a soron következő generációknak. Ehhez jön hozzá a világháború, amely a mai fiatalok számára (szerencsére) teljesen ismeretlen. Az Anyafölddel viszont lehetőségük adódik (nem tankönyvből) valamennyire plasztikus képet kapni azokról az évekről: a háborúról, a katonaságról és hadiállapotról (nemcsak férfi, hanem női oldalról is), a mindennapi életről; ráadásul szórakoztató és érzelemdúsabb formában.
A regényben minden megtalálható, ami csak kellhet: izgalom, fordulatok, sodró események, érzelmek, romantika, fájdalom. Ezektől válik élővé-életszerűvé a történet, s egyúttal hitelessé, hihetővé is, amire a szerző a Dieppe-roham realisztikus leírásával is rásegít. A regény mégsem válik dokumentarista beszámolóvá, mert Nicholsont jobban érdekli az ember: a háborúval járó zaj, terror, pusztítás, katasztrófa okozta eltörölhetetlen nyomasztó pszichológiai hagyatékot ragadja meg művében. Bátran ajánljuk hát minden, a történelem iránt hobbiszinten érdeklődő olvasónak – akik pedig kíváncsiak egy igazi, szívszorító, szomorú romantikus történetre, mindenképp tegyenek egy próbát az Anyafölddel.
