A skandináv szerzők mindig is a valamilyen mértékben elborult, pszichotikus témáikról voltak hírhedtek. Legyen szó thrillerről vagy krimiről, a borzongás garantált. Hjerborg Wassmo Dina vagyok könyvében most mindezek egy kicsit visszafogottabb kiadásához lehet szerencsénk. Norvégként persze nem hazudtolja meg magát: itt is hullanak az emberek, azonban nem az elmebeteg és általában cél nélküli gyilkolászásé a főszerep, hanem az emberi természeté – annak is a vadabbik oldala mutatkozik meg, Észak-Norvégiában, a 19. század közepén.
Dina élete már gyerekkorában hatalmas fordulatot hozott: ötévesen közrejátszott saját édesanyja halálában, egy szerencsétlen balesetben. Ez már önmagában életfogytig rányomja bélyegét az emberre, pláne, ha még ha ki is tagadják. Édesapja egy tanyára száműzi, ahol azonban nem viselik rendesen gondját, nem tanítják – aminek később meg is lesz még a böjtje. De a legrosszabb: feldolgozatlanul marad benne a gyász, és a bűntudat, szellemként kísértve, egy perc nyugtot nem hagy neki.
Jó pár évvel később, a helyi lelkész unszolására engedi apja száműzött lánya hazatérését. Ami nem is olyan egyszerű, mert rögtön egy mostohaanyával találja szemben magát, akit utál, megvet. Nincs más út, jön a vasszigor: egy tanító fegyelmet, modort plántál Dinába. A hatás nem marad el, ugyanis a közönséges, durva beszédet udvarias beszélgetésre, a fáramászást zenére cseréli. De ez csak a felszín, mert Dina legbelül önmaga marad; érzéki kisugárzását és szokatlan, nem mindennapi viselkedését fegyverként használja környezete manipulálásához.
A Dina vagyok nehéz olvasmány. Komoly mögöttes lélektani mondanivalója van: a gyerekkorban elszenvedett negatív élmények örökre megváltoztatják az embert, akinek sorsa már ilyen fiatalon új pályára áll, és aki jó eséllyel egész életén át magával cipelheti az emlékeket. Ráadásul ennyi idősen még csak esély sincs kézbe venni az irányítást – tehát a szerencsétlen pára az események áldozatává válik.
Mivel Dina mostoha, civilizálatlan körülmények között szocializálódott, ezért a vadság kitörölhetetlenül az alaptermészetévé vált, aminek eredményeként gyakorlatilag ösztönlény, és makacsul a saját feje után megy. De nem ejtették rá: hátrányából előny képes kovácsolni, hiszen addig nem áll meg, míg el nem éri, amit akar. Wassmo regénye ezek alapján egy kisebb pofonnak érhet fel számunkra, itt a modern, fejlett világban. Mert szembesülhetünk az egy olyan oldalunkkal, amely egyébként mindnyájunkban benne van, csak éppen a szerencsés környezetnek köszönhetően lenn is marad mélyen eltemetve. Éppen ezért a Dina vagyok története valahol félelmetes, ugyanakkor érdekes és hihető is.
Mindehhez a lepusztult, kietlen tanyavilág remekül illik, hiszen ezzel ráerősít a történetre és annak komor, nyomasztó hangulatára. Ehhez és a nyers, kendőzetlen pszichológiai tartalomhoz kell egy jó adag elszántság az olvasótól. De aki mer, az nyer: cserébe kap egy egyedi karaktert a főhős személyében, egy újszerű sztorit, és egy – az északi időjáráshoz hűen – hideg, hátborzongató élményt.
