2026. 07. 24. péntek

Kinga, Kincső

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Emberi jogi oktatási program Színházi játék délutánja Borsodnádasdon
royal_magazin_PNG

Emberi jogi oktatási program Színházi játék délutánja Borsodnádasdon

December 18-án, Borsodnádasdon, a Közösségi Házban a Magyar Zsonglőr Egyesülettel és a Bohócok a Láthatáron Csoporttal együtt megvalósítjuk a Színházi játék dél után programot (részletes menetrend csatolva). A Borsodnádasdi Móra Ferenc Általános Iskolában 2013. október 7-én kezdtük el az emberi jogi oktatást a Norvég Civil Alap támogatásával.

Az iskola igazgatója, Sipos Sarolta nagy örömmel fogadta az Amnesty International projektötletét, s mindenben segít azóta is. Bármit kérünk tőle, ha az a gyerekek érdeke, előteremti, megoldja, kivarázsolja.

A dr. Ámbédkar Iskola pedagógusai, Hervoly Vanda és Zsúdel Gábor foglalkozik az egyik csoporttal, Pénzes Judit emberi jogi képzési koordinátor pedig a másikkal. Minden osztályba négyszer jut el a program az év során.

Októberben az ötödikesekkel találkoztunk kétszer, novemberben a hatodikosokkal, decemberben pedig a hetedikes és nyolcadikos csoportokkal.

Első félévben az a cél, hogy a gyerekek a közös játékokon, csoportmunkákon, kreatív és elgondolkodtató feladatokon keresztül találkozzanak az emberi jogok szemléletével, megismerjék az Amnesty International munkáját; és képesek legyenek akkor is figyelni egymásra, amikor nehéz; akkor is törődni a másikkal, ha korábban nem is beszéltek egymással.

A második félévben olyan témákra állítjuk majd fel az órákat, amelyek közös nevezőként előkerültek az első alkalmakkor: a gyerekek jogai, a diszkrimináció, a nemi szerepek, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága és büntetése.

A projekt zárása egy emberi jogi nyári tábor, ahol négy napon át leszünk majd együtt a gyerekekkel. A végső zárás pedig egy pedagógiai kézikönyv, melyben összefoglaljuk a tapasztalatokat, a működő és kevésbé működő játékokat, módszereket, élményeket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés