avagy hogy jön össze Ady, Petőfi és Lovasi András?
A Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása, az Ady/Petőfi egy rendhagyó irodalomóra keretein belül szólítja meg a diákokat: az előadás nem szokványos személyességgel hozza közel a fiatalokhoz nagyjaink hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait. Szeretné megmutatni, hogy ők is „csak” hús-vér emberek voltak, mert is fontos, hogy mi van a verseken, költeményeken túl, mi az, ami közös a most hallgató, olvasó diákban és a 200 évvel korábban élt „nemzeti hősben”. Ennek megválaszolására az előadások utáni közönségtalálkozóra egy-egy kortárs alkotót is segítségül hívunk: a novemberi előadást követően Lovasi Andrással beszélgethet a közönség a két költő kapcsán (is).
Gyakran találkozni azzal az általános vélekedéssel a diákok körében, hogy mindenki, aki a tankönyvekben szerepel, csak egy távoli, magasan a hétköznapi ember fölött álló, morálisan vitathatatlan erényeket felmutató hérosz lehetett, s el sem tudják képzelni (bár az életrajzok gyakran utalnak erre, a részletektől megkímélve), hogy milyen problémákkal, emberi gyarlóságokkal, hétköznapi drámákkal volt az ő életük is teli. Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon érinteni, le kell tudni bontani ezt a falat múlt és jelen között, beszélgetni kell Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénz gondjairól. Az Ady /Petőfi korabeli dokumentumokat, naplókat, leveleket és természetesen magukat a műveket (verset és prózát egyaránt) felhasználva hozzák emberi közelségbe a két költőt, hogy személyesebb viszony és összetettebb kép alakulhasson ki a diákokban róluk, aminek köszönhetően a művekre is másképpen néznek majd.
„Petőfiről tudni kell, hogy pocsék rossz katona volt, és az egész hadseregnek púp volt a hátán, miközben a nemzet arra várt, hogy tettekben is bizonyítsa a szavait. Bem nagyon megszerette, értékelte benne a költőt és a haditudósítót, sőt önhatalmúlag őrnaggyá nevezte ki. Ezt a többiek nem tudták. Petőfi ebben az őrnagyi egyenruhában ment el Debrecenbe, ezt tették szóvá neki. Tehát a két költő habitusában nagyon közel állt egymáshoz. Mind a ketten lánglelkű figurák voltak, hirtelen haragú emberek, akik szembementek az igazságtalansággal, vállalva, hogy az igazságkeresés és az igazságkiáltás anyagilag vagy akár presztízsben is a kárukra válhat.”
(részlet a Scherer Péter rendezővel készített interjúból)
