Rachel Vincent továbbra is elég okot szolgáltat kedvenc hölgycicusának a nyávogásra: Faythe-nek nem kevés és nem kis nehézségeken kell átvergődnie, ami a későn megkezdett tinédzserkorban nem is olyan könnyű feladat. De nem kell félteni őt: már volt ideje megedződni, és ahogyan az egy macskához illik, talpraesetten megbirkózik a rá háruló felelősséggel és az útjába gördülő akadályokkal a soron következő, szám szerint negyedik részben, a Prédában is.
Kilenc héttel később járunk időben a harmadik részhez képest, amikor is Faythe tárgyalása zajlott a Szilás-hegységbeli táborban (a rend(etlenség) kedvéért: nem zavartalanul). A cica úton van Texasból Atlantába, s epedve várja, hogy felvegyék száműzetésben lévő szerelmét Mississippiben. Az már csak ott derül ki, hogy potyautasuk is leszk: Marc-hoz csatlakozott egy Dan nevű kóbor, aki élénk érdeklődést tanúsít a falkák rendszere, felépítése és működése iránt. Noha ez még koránt sem bűzlik, gyanúsnak attól még gyanús – legalábbis annak kellene lennie. A kellemetlen szagot egy kóbortámadás oszlatja el, amikor is Dan felfedi szándékát: egy barátja mindig is szeretett volna falkabeliekkel találkozni, csak nem volt mersze megmutatkozni előttük, nem úgy, mint Dannek.
Minő szívfájdalom: a gerlepárnak hamarosan ismét elválnak útjaik Atlantában, ugyanis Marc nem minden falkaterületre teheti be a mancsát. Később Faythe viszont tényleg aggódhat érte, Marcon ugyanis rajtaütnek otthonában, s hűlt helyén csak a rengeteg elvesztett vér marad, ami miatt kérdéses, hogy egyáltalán életben van- e még. Faythe fejében természetesen ez az eshetőség ki van zárva, így szívszerelme kutatására indul.
A főszálon futó cselekményt több mellékszál egészíti ki. A hazaúton Atlantában Faythe tudomására jut, hogy bátyja, Ryan megszökött a házuk pincéjéből, s csak reméli, hogy nem édesanyja szabadította ki őt e ketrec fogságából. Majd a Texasba való visszatérés után Faythe szárnyai alá veszi pártfogoltját, Kacit (akinek szülei egyébként normál emberek, de mindketten hordozói a vérmacska-génnek). Róla azt érdemes tudni, hogy egy átváltozás során megölte édesanyját és nővérét, majd a hegyekbe menekült. Annak ellenére, hogy Faythe megtanította neki, hogyan nyerje vissza emberi formáját, Kaci szabályosan retteg egy újabb átváltozástól – s ezzel egyidejűleg az életét sodorja veszélybe.
Továbbra is kóborokat gyilkolásznak (mily’ meglepő), Faythe apját egy másik falkavezér azon mesterkedik, hogy a Tanács vezetését átvegye Faythe apjának ellehetetlenítésével, szégyenbe hozásával. És Egy másik államból menekülésben lévő nőstény macska sorsa pedig ítélőbírák kezébe kerül avégett, hogy megölte férjét önvédelem közben.
Akcióban, fordulatokban bővelkedik a Vérmacskák-sorozat negyedik kötete. Rachel Vincent szemmel láthatólag akkor érzi elemében magát, ha nem hagy egy percnyi nyugtot sem szereplőinek – na de ez teljesen bocsánatos bűn, hiszen akkor nem is tudná az olvasók tövig rágni körmüket izgalmukban. A több, látszólag a levegőben lógó mellékszál pedig ne rettentsen el vagy zavarjon meg senkit: ki fog derülni, kihez, mihez kapcsolódnak – csak mindent a maga idejében.
No, és amiért tapsikolhatunk örömünkben: Faythe végre kezd felnőtté érni – éppen ideje volt már levedleni hercegnős bundáját. Egyre felelősségteljesebben viselkedik, látszik rajta, hogy méltó örökösévé szeretne válni falkavezér apjának. Már nem az a nyavalygós, meggondolatlan, inkább magával törődő figura, hanem aktív részese és alakítója az eseményeknek, illetve saját sorsának.
A Préda hangulatilag természetesen illeszkedik az írónő alkotta – egyébként urban fantasy – univerzumba: sötét, komor, szomorú, olykor szívszorító, és bűzlik a konspirációtól. De hogy a pozitívumokról is szó essék, megmutatkozik benne a hűség, a remény, a szerelem, a kitartás, a bátorság, a küzdés is. Ami biztos: szem nem marad szárazon (legalábbis az érzékenyebb lelkületű olvasóké semmiképpen sem), így nem árt megszokni a papírzsebkendőt, mert kár lenne rongyossá áztatni az oldalakat. (Feledékenyek számára hasznos tipp: használjanak zsepit könyvjelző gyanánt.)
Egy szóval, a sorozat negyedik kötete a többihez hasonlóan olvastatja magát, amelyek közül nem emelkedi ki ugyan, de nem is kell szégyenkeznie. Előrelépés, hogy főcicusunk a vérbeli vérmacskává válás göröngyös útján halad, egyre biztosabban. Még kétkötetnyi ideje maradt Faythe-nek, hogy kiderüljön, vezető génekkel áldotta-e meg a sors vagy sem.
