2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A DK elítéli az Orbán-kormány gyalázatos társadalompolitikáját
royal_magazin_PNG

A DK elítéli az Orbán-kormány gyalázatos társadalompolitikáját

Az Orbán-kormány sokadszorra bizonyította, hogy a „nemzeti ügyek kormánya” nem törődik a rászorultakkal, a nehéz sorsú emberekkel, a fogyatékosokkal. Az „oktatás megújulásának” keretében lényegében minden olyan programot ellehetetlenítettek, amelyek hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztak, az esélyegyenlőség megteremtését célozták. Ma már azonban nem elégszik meg a kormány ezzel, hanem olyan világhírű intézmények működését is veszélyezteti, mint a Pető Intézet.

Az EMMI és Balog miniszter ebben az ügyben is folyamatosan valótlanságokat állít. Hiába mondják egyik nap, hogy adnak kiegészítő támogatást a mozgássérültekkel foglalkozó intézménynek, másnapra kiderül, hogy ez nem igaz. Eközben az EMMI támogatási listájából kiderül, hogy a minisztérium közel 105 milliárd forintot osztott ki különböző célokra. E támogatások sorában az egyik legjelentősebb összeget a felcsúti focicsapat játékosait oktató szakközépiskola kapta – pontosan 500 millió forintot. Igaz, a Pető Intézet szerencsétlen sorsú lakói nem tudnak labdába rúgni…

A DK mélységes megvetéssel ítéli el ezt a magát kereszténynek nevező aljas politikát. Felszólítjuk Balog minisztert, haladéktalanul intézkedjen, hogy a Pető Intézet megkapja a zavartalan működéséhez szükséges anyagi eszközöket. Egyben követeljük, hogy indítsák újra mindazokat a pedagógiai programokat, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek esélyteremtését szolgálták.

Niedermüller Péter

a DK alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!