2026. 04. 27. hétfő

Zita

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Pálházi Állami Erdei Vasút – a 125. születésnapot ünnepelték
20027-kisvast2

Pálházi Állami Erdei Vasút – a 125. születésnapot ünnepelték

Éppen 125 éve, 1888-ban építtette gróf Károlyi László, az erdők akkori tulajdonosa a lóvontatású erdei görpályát a Kemence patak völgyében termő híres zempléni tölgyfa szállítására. Erre emlékeztek szombaton a Pálházi Állami Erdei Vasút kisvasúti napján, Pálházán. A rendezvényen több, mint százan vettek részt, egyebek mellett Budapestről és Debrecenből is érkeztek érdeklődők.

A múlt század közepén a világtól még igencsak elzárt, utak nélküli településeken élő emberek számára a külvilággal való egyetlen kapcsolatot a menetrend szerint személyszállítás 1958-as megindítása jelentette – fogalmazott az ünnepségen a kisvasutat üzemeltető ÉSZAKERDŐ Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese. Bak Julianna a kisvasút történetét felidézve beszélt az erdészek szerepvállalásáról is: a mintaszerűen működő Károlyi erdőbirtokot erdőmesterek, erdészek irányították, majd később az állami erdőgazdaságban is sokszor ugyanazok az erdészek végezték az erdők kezelését és a kisvasút üzemeltetését. Az, hogy 1989-ben – kilencéves üzemszünetet követően – újraindulhatott a Pálházi Erdei Vasút az erdészek előrelátásának is köszönhető, akik nem engedték felszedni a pályát.
Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője azt mondta: meg kell ismertetni az emberekkel, hogy az erdészek nemcsak fát termelnek, csemetetét ültetnek vagy vadászokat kísérnek, hanem sokat foglalkoznak a közjóléttel is. Ennek jó példája a Pálházi Vasút.
A Kárpát-medence legszebb helyein vannak kisvasutak, ezek bekapcsolása a turizmusba a legfontosabb feladat a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint. Gáspár János emlékeztetett arra, hogy idén Magyarországon volt a keresztény vasutasok európai találkozója, a programra 2500-an érkeztek hazánkba.
Az ünnepségen emléklapot vehettek át azok, akik áldozatos munkájukkal az elmúlt évtizedekben hozzájárultak a Pálházi Állami Erdei Vasút fenntartásához. Ezt követően megkoszorúzták a Pálháza Ipartelepen levő vasúti emlékművet, valamint az erdész emlékművet. A program során lehetőség nyílt az itt levő Erdészeti, vadászati és természetvédelmi gyűjtemény megtekintésére is. Természetesen nem maradhatott el a kisvasúton utazás sem. Akik a rostallói végállomásig a szerelvényen maradtak, a Páfrány tanösvényen tett sétával tehették még emlékezetesebbé a pálházi kisvasút napját.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés