2026. 04. 27. hétfő

Zita

1 EUR 366 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Rekordszámú cég szűnt meg az elmúlt három hónapban
royal_magazin_PNG

Rekordszámú cég szűnt meg az elmúlt három hónapban

Csaknem 10 ezer cég szűnt meg az elmúlt három hónapban Magyarországon, korábban soha nem töröltek még a nyilvántartásból ennyi vállalkozást egyetlen negyedév alatt. A nemzeti dohányboltok miatt ugyanakkor sok új vállalkozást is alapítottak ebben az időszakban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.

Az Opten szakértői szerint a jelenlegi megszűnési hullám hamarosan elcsitulhat.

A megszűnéshez vezető új eljárások, vagyis a frissen közzétett felszámolások, végelszámolások és kényszertörlések száma az elmúlt hónapokban visszaesett, ez a következő fél, illetve egy évben meglátszik majd az eljárásokra pontot tevő törlések számán is – idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját.

Az adatok szerint az elmúlt három hónapban nem egészen tízezer, feltehetően megszűnéssel záruló cégbírósági eljárás indult, ebből háromezer volt a felszámolások, ugyancsak háromezer a kényszertörlések, és négyezer a végelszámolások száma. Az Opten összehasonlításképpen közölte: 2012 tavaszán csak végelszámolási eljárásból 11 500 indult az országban, feltehetően ennek eredménye a jelenlegi törlési hullám.

A megszűnési rekord mellett az elmúlt három hónapban ismét megugrott a cégalapítások száma. Ebben közrejátszott az is, hogy március-áprilisban a cégbíróságokat lefoglalta az új alapító okiratok feldolgozása, az elmaradt munkát pedig májusban pótolták – írja közleményében az Opten.

Nem hagyta érintetlenül a statisztikákat a nemzeti dohányboltok alapítása sem. Májusban és júniusban összesen 1273 olyan céget jegyeztek be, amely főtevékenységként a dohányáru-kiskereskedelmet jelölte meg. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó három hónapban az egy évvel korábbinak a dupláját, összesen 13 747 cég bejegyzését tegyék közzé a cégbíróságok.

A júliusi adatok alapján készült előrejelzések szerint idén a harmadik negyedévben erőteljes visszaesést mutathat majd az alapítások száma, a megszűnéseké viszont kisebb mértékben növekedhet – áll a közleményben.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés