A huszonegyedik században – szerencsére – sikeressé és kedveltté váltak azok a művel, melyek a szépirodalmi vonások mellett is izgalmasak, korszerűek. Egyik legjobb példa erre a figyelemfelkeltő című Semmi. Janne Teller rövid idő alatt is nagyon népszerűvé vált regénye a jó példa erre, hogy a metaforák is sablonok használatával együtt is lehet kiemelkedő minőségű, ráadásul izgalomban, feszültségben bővelkedő is.
A regény alapvetően nagyon egyszerűnek tűnik: története szerint néhány gyerek meg akarja győzni egyik társát, hogy az életben vannak fontos, értékes dolgok. Ennek megfelelően elhatározzák, hogy egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme…
A dán írónő regénye gyerekcsínynek indul – ám igazi társadalomkritika. Eleinte szórakoztató, később félelmetes, de mindvégig lebilincselő. Terjedelmi rövidsége ellenére is tartalmas, frappáns – jómagam A legyek ura óta nem olvastam olyan, gyerekekről szóló regényt, mely ennyire nyersen utal a nagyvilág „sötétebb” arcára. Nyilván szélsőségesen, egyszerűsítetten – de attól még direkt módon teszi mindezt. Annál is inkább, hiszen a gyerekek mint motívum, az egyszerűség, a befolyástól mentesség és az ösztönös őszinteség szimbólumai.
Ráadásul arra is láttunk már többször is példát, hogy a világban is el tudnak fajulni annyira a dolgok, mint ahogy az a Semmiben történik – ami az ottani mikroközösség drámája, az máshol háborúk formájában testesülhet meg. Anélkül, hogy e cikkben elárulnánk az izgalmas mű történéseit (inkább olvassák el Önök is), annyit azért leszögezhetünk, hogy mindaz a rejtett feszültség nem csak gyermekcsínynek induló helyzetekben robbanhat ki, hanem, mint ahogy azt akár több közelmúltbeli forrongás során is tapasztaltuk, gyakorlatiasabb esetek kapcsán is.
A dolgok márpedig elfajulnak – mégpedig akkor, amikor Sofie-nak az ártatlanságát, a tehetségesen gitározó Jan-Johannak meg az ujját kell feláldoznia. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. És ezúttal nem csak az a nagy kérdés, hogy a „felsőbb hatalom” külső beavatkozása nem volt-e későn, hanem az is, hogy hatásos és hatékony lehet-e akkor, amikor a gyerekek saját mikrovilágukon belül akarják sérelmeiket megtorolni.
Mindent egybevetve tehát Janne Teller izgalmas és releváns regényt alkotott meg, mely nem csak a multikulturális északi országokban lehet érdekes, de nálunk is. És nem csak azért, mert a beilleszkedés kérdése hazákban is aktuális, de azért is, mert – normális esetben – a gyerekek esetében számít a legkevesebbet a hovatartozás. Így az ő vonatkozásukban láthatóak a legtisztábban és a külső hatások által legkevésbé befolyásolt módon az élethelyzetekre való reakció is. De ha mindez túl sok lenne valakinek a regény izgalmas is.
DicsukD
