2025. 10. 20. hétfő

Vendel

1 EUR 390 HUF
1 GBP 448 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „Elengedünk, ha megcsókolod a cipőnket” – Őrizetben a fúlókércsi útonállók
royal_magazin_PNG

„Elengedünk, ha megcsókolod a cipőnket” – Őrizetben a fúlókércsi útonállók

A bejelentéstől számított kilenc órán belül a rendőrség egyenként felkutatta, elfogta és őrizetbe vette annak a fiatalembernek a támadóit, akik miután eszméletlenre verték a sértettet, értékeitől is megfosztották azt. A bűnügyi őrizetben lévő három gyanúsított előzetes letartóztatásának kérdésében ma hoz döntést a Miskolci Járásbíróság.
Fúlókércsről gyalogosan akart hazatérni a szomszédos településen lévő otthonába 2013. május 3-án valamivel nulla óra után egy 20 éves fáji fiatal. Az éjjel egyedül közlekedő fiatalemberbe azonban az utcán három alak – korábbi személyes jellegű konfliktusukból adódóan – belekötött, majd úgy megverték, hogy az eszméletét vesztette. Mikor a fiú újra eszmélt tapasztalta, hogy ékszerei és készpénze, sőt cipője sincs meg. Ekkor támadói közölték vele, hogy visszakaphatja cipőjét, de ehhez valamennyiük lábbelijét meg kell csókolnia.

A nyomozók a rendőrségre érkezett bejelentéstől számított kilenc órán belül egyenként felkutatták, elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Ádám 21 éves, S. Norbert 23 éves és P. Zsolt 22 éves fulókércsi lakosokat. Velük szemben csoportosan elkövetett garázdaság, kifosztás és kényszerítés miatt folytat büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

A rendőrség előterjesztéssel élt az ügyészségnél a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozása érdekében. A további fogva tartás kérdésében ma dönt a Miskolci Járásbíróság.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV SAJTÓKÖZLEMÉNY
„Nikotinba eltett uborka”   Uborkával, káposztával és dinnyével pakolták tele a román kisbusz utánfutóját, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bev…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kaik

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!