Matthew Quick Napos oldal című regényét itthon a felkapott könyvek körébe a tavalyi megfilmesítés emelte – amely ráadásul a nyolc Oscar-jelölésből Jennifer Lawrence remek játéka révén egyet, a női főszereplő díját sikeresen be is zsebelt.
Az amerikai bestseller-listás szerző maga is díjazott, ugyanis elnyerte a PEN Hemingway-díjat, ráadásul akár a 2013-as év száz legbefolyásosabb emberei közé is bekerülhet a Time nevű amerikai magazinban. Mindezek alapján bátran merem állítani, hogy egy minőségi, fiatal felnőtteknek szóló regénnyel áll előttünk, melyet Magyarországra a Könyvmolyképző Kiadó hozott el.
A Napos oldal egy érdekes utazásra invitálja az olvasót: az elmegyógyintézetből szabadult Pat Solanto szemüvegén és igen különös életfilozófiáján – miszerint élete egy film, amelynek főszereplője és nézője ő maga egy személyben, míg rendezője Isten –keresztül kísérhetjük végig, hogyan próbálja rendbe tenni életét a nyolc hónapos gyógyszeres kezelést követően. Ezt a szomorú eseményt egy igen kellemetlen incidens előzte meg: Pat feleségét, Nikkit hűtlenségen kapta.
Pat szent meggyőződéssel él afelől, hogy a filmje vidáman végződik: Nikki és ő újra összejönnek. A végkifejlet eme ismeretében a felszarvazott férj elkezdi játszani a szerepét: testét futással edzi, elméjét az irodalomtanár-feleség által oktatott amerikai művekkel pallérozza. Később egy baráti vacsora alkalmával találkozik Tiffanyval, akinek szintén nem fenékig tejfel az élete: elvesztette a férjét és a munkáját is. Hamarosan nemcsak barátságot, hanem egyezséget is kötnek: Tiffany mint közvetítő segít Patnak visszaszerezni Nikkit egy szívességért cserébe, nem kevés bonyodalmat és értetlenséget okozva a férfi életében és baráti körében. A fordulatok mellett már szinte „csekélységnek” tűnik az, hogy a pszichiáter házasságtöréssel kívánja kezelni őt, vagy hogy a felesége megcsalására emlékeztető dal szaxofonosa kísérti… Végül két kérdés marad csupán: az átírt forgatókönyv ellenére Pat filmje az általa várt befejezéssel ér-e véget, vagy ha nem, akkor is megpillanthatja-e a vágyott happy end feliratot?
Bármennyire is úgy tűnik, hogy egy unalomig lerágott, klisékkel „megbolondított” csonttal állunk szemben, kellemes csalódás érheti a kétkedőt, hiszen a könyv pozitív végkicsengést hordoz: a borúra derű jön – ami viszont az esetek többségében bizony tenni kell. Azt is üzeni, hogy ne adjuk fel, hogy igenis megéri felállni a bukás után, és elindulni az elveszettnek hitt életünkhöz és önmagunkhoz vezető úton – bármennyire is rögös és nehéz végigmenni rajta.
Könnyen tévedésbe eshet tehát az, aki ezek alapján a szürreális-irreális világmegváltás címszó alatt máris beskatulyázza a regényt. Nincs másról szó, mint egy hétköznapi, elgondolkodtató, az igazságot kíméletlenül, pofoncsapásként kimondó, alapvetően komoly és komor, de olykor humoros hangvételű történetről, ami akár bármelyikünkkel megeshet. S közben mintegy gyógybalzsamként hat a lélekre– amire azért valljuk be, napjainkban elég nagy szükségünk van.
Bártfai Eszter
