Hogy egy személyes megjegyzéssel kezdjem, jómagam alapvetően a kulturális alkotások közül a minőségi mainstreamet kedvelem – amellett, hogy számos alternatív alkotás rajongója is vagyok –, és ennek megfelelően nem én számítok a romantikus tinifantasyk magyarországi zászlóvivőjének, sőt… Épp emiatt kimondottan meglepődtem, amikor Isaac Marion Eleven testek című zombis-szerelmes regényét ajánlották nekem tüzetesebb vizsgálatra. Most azonban hogy túl vagyok rajta, csak azt a kissé kétértelmű kijelentést tehetem, hogy kár lett volna kihagyni.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy fanatikus rajongó lettem, és a jövőben kizárólag olyan könyveket fogok olvasni, melyben legalább egyféle misztikus lény is szerepel – az azonban biztos, hogy nem árt ismerni az ilyen jellegű műveket. És ha már… – akkor a nagyon pénzközpontú Hollywood egész jó mérce, ugyanis ha egy regény megfilmesítésre kerül, az nyilván azért történik, mert a témához értő döntéshozók tömegek figyelmét felkeltő alapműnek tartják a filmadaptáció regényeredetiét. Vagyis ezúttal az Eleven testeket.
A történet, ha lecsupaszítjuk róla a különböző, metaforáknak is felfogható fantasyemeleket, a megtévesztésig hasonlít Shakespeare Rómeó és Júliájához. Plágiumról persze szó sincs, Marion nem egyszerűen csak lefénymásolta (mint egy doktori disszertációt szokás – bocsánat, vissza a könyvhöz…), hanem telerakta érthető és kevésbé érthető szimbólumokkal, rejtélyekkel és gyomorforgató kannibalizmussal. Na, igen, ritka az a könyv, ami egyszerre romantikus és undorító – de a célnak megfelel, a rajongók talán egyenesen hiányolnák is az ilyen elemeket a regényből…
A kötet hazai megjelenésével egy időben a történet hollywoodi adaptációja is a mozikba került. Bármennyire is imádom Jonathan Levine egyes rendezéseit, ezúttal sok pozitívumot nem tudok elmondani – bár kétségkívül egy-két fogást, például a zombik fejlődésének fokozatait jól ábrázolt, valamint az élő és a félig élő főszereplő is jó teljesítményt nyújt.
Alapvetően mind a könyv, mind a film bebizonyította, hogy az alkotás nem az én világom – mondjuk ezt egy pillanatig sem feltételeztem –, de kétségkívül a célnak megfelelt. Igaz ez főleg a regényváltozatra, mely, kis olvasói fantáziával egy borzongató-kacagtató Rómeó és Júlia történetet tár elénk. Jó étvágyat – akarom mondani, szórakozást hozzá.
Hm, mégis megfertőzött a könyv…? Azért csak nem…
DicsukD
