A vámpírőrület napjainkban reneszánszát éli, s ezt kihasználva a szerzők egyre többféle témára csapnak rá. Mivel a szerelem terén a Twilight learatta a babérokat, ezért új vizekre kellett evezni: a Büszkeség és balítélet zombikkal való megspékelése után Seth Grahame-Smith ezúttal magát a történelmet pécézte ki – annak is egy igen zűrös, sötét korszakát, mégpedig az amerikai polgárháborút. Több se kellett: így lett belőle fajfennmaradásért is folytatott civilizációs harc, illetve bővült ki Lincoln (ön)életrajza a vámpírvadászattal az író újraértelmezése révén.
Az Abraham Lincoln, a vámpírvadász ennél jóval korábban veszi fel a történet fonalát: 1818-ba csöppenünk bele, amikor a mindössze 9 éves Abe édesanyja haldoklik – s mint később kiderül, egy vámpír tehet róla. Innentől fogva a későbbi elnököt egyetlen cél vezérli csupán: bosszút állni anyja haláláért, így életét ennek jegyében a tanulásnak szenteli – az már csak hab a tortán, hogy van is tehetsége, adottsága a vámpírüldözéshez. Arról persze fogalma sincsen, hogy közben kikövezett útra lépett, mely az ügyvéd-politikus és természetesen vámpírölő apát egészen a Fehér Házig vezeti. A kivételes képességekhez megfelelő szintű feladat dukál: csak hogy Lincolnak ne legyen túl könnyű dolga, a rabszolgák millióinak felszabadításán túlmenően le kell számolnia a vámpírok okozta évszázados rettegéssel is, illetve megakadályoznia, hogy azok a köztársaság uraivá váljanak.
Az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt olvasva, az amerikai polgárháború egészen új dimenziója nyílhat meg az olvasó előtt – persze, a valós történelmi eseményekhez vajmi kevés köze van (így sajnos, ki kell ábrándulniuk azoknak, akik a történelemkönyvet a regényre szándékoztak volna cserélni). Viszont az élénk képzelőerővel rendelkezők, akiktől ráadásul nem áll annyira távol a történelem, igazi kuriózumnak találhatják a könyvet. Vámpírfanoknak egyértelműen kötelező darab – pláne, ha már jó ideje némi, rossz szóviccel élve VÉRfrissítésre áhítoznak. A szkeptikusoknak is megérhet egy próbát, mert érdekes lehet látni, hogy a fantázia hatására miként lehetetlenülhetnek el valós események.
A történet egyébiránt filmváltozatban is elérhető, (a tavalyi év tehát elég lincolnira sikerült az amerikai filmipar politikai vonalán). A hollywoodi adaptáció azonban nem okozott osztatlan sikert a nézők körében. Ez azonban senkit ne riasszon el a könyvtől, hisz az ilyen regények sok esetben épp a saját fantáziánk által biztosított hozzáadott értéktől működnek – a film részben ezt veszi el –, és ez, a tizenkilencedik századi amerikai világ fantasyelemekkel történő keveredésével különösen érvényesülhet.
Bártfai Eszter
