2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus
17116-hajdu

Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus

Rekordévet zárt 2012-ben a magyar turizmus, a piacon azonban hatalmas átrendeződés figyelhető meg – mondta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese. Az eseményen hivatalosan is bejelentették, hogy Nyíregyháza lesz a díszvendége az idei Utazás kiállításnak.

Tavaly a külföldi vendégéjszakák száma tekintetében országos szinten tíz százalékos növekedés volt megfigyelhető 2011-hez képest, ez részben az új küldőpiacoknak és az új desztinációknak volt köszönhető. Nyíregyházán 2012-ben 25 százalékkal növekedett a szlovák, több mint 10 százalékkal pedig a lengyel vendégforgalom, ebből is látszik, hogy a város reagálni tudott a válság után átrendeződő piacra – ismertette Horváth Gergely.

Nyíregyháza nem volt kifejezetten turisztikai célpont az elmúlt évtizedekben, de az utóbbi néhány évben látványosságaival és fesztiváljaival egyre inkább felkelti az utazók figyelmét – jelezte Horváth Gergely. Hozzátette: cél az, hogy a nyírségi nagyvárosban és térségében növekedjen a kereskedelmi szálláshelyek száma, mert ebből jelenleg hiány mutatkozik.

Közlése szerint a MT Zrt. az idén több közös akciót tervez a város önkormányzatával, elsősorban Szlovákiában és Lengyelországban. De piacként tekintenének Ukrajnára és Romániára is, mivel az ezekkel az országokkal határos magyar megyékben az utóbbi évben nagy külföldi vendégforgalom-növekedés volt tapasztalható.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Nyíregyháza lesz a díszvendége az idei Utazás 2013 kiállításnak. A város a helyi TDM szervezet közreműködésével benyújtott pályázat több más nagyváros pályamunkájánál is jobbnak bizonyult, így február 28. és március 3. között Nyíregyháza kap kiemelt figyelmet a kiállításon.

Az eseményen egy 110 négyzetméteres standdal és számos attrakcióval várja a közönséget a szabolcsi megyeszékhely, amely úgynevezett „csodacsomagokban” kínálja majd turisztikai látványosságait a közönség számára.

Az elmúlt két évben látványosan nőtt az idelátogató turisták száma, ezért a díszvendégi cím a legmagasabb szakmai elismerés, amit a város kaphat – fogalmazott Kovács Ferenc. A polgármester közlése szerint a turisztika élénkítése érdekében a következő időszakban jelentős beruházások indulnak Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, az erre a célra elnyert 2,1 milliárd forintos összegből pedig szinte az összes sóstói attrakció megújul.

Az állatparkkal kapcsolatban Gajdos László igazgató elmondta: aláírták a támogatási szerződését annak az 500 millió forintos projektnek, amely a sóstógyógyfürdői állatpark fejlesztését és bővítését célozza. A felerészben vissza nem térítendő támogatásból, felerészben pedig a park és az önkormányzat saját erejéből megvalósuló beruházás során egy új állatházat építenek, és bővítik a népszerű fókashow lelátóját is.

Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló voltak a legnépszerűbbek

Mint ismeretes a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben jelentette meg a kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi előzetes statisztikáit, amelyek a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják. A belföldi és a beutazó turizmus jelentőségének bemutatását követően ezúttal azt vizsgáljuk meg, hogy mely települések voltak a legnépszerűbbek a belföldi és a külföldi turisták körében.

A KSH előzetes adatai alapján 2012-ben a vendégek 55,2%-át (4 584 850 főt), illetve a vendégéjszakák 57,0%-át (12 318 865 éjszakát) a tíz legnépszerűbb város kereskedelmi szálláshelyein regisztrálták, a lista élén szereplő húsz település pedig az összes vendégéjszaka 67,1%-át adta.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszaka-száma alapján megállapított sorrendben 2011-hez képest újdonság, hogy Zalakaros a 9. helyről a 8. helyre került, valamint Győr bekerült a „toplista” 10. helyére. Az összes vendégéjszaka-szám Győrben 25,8%-kal, Budapesten 10,6%-kal, Balatonfüreden 8,4%-kal, Siófokon 7,8%-kal, Hévízen 1,4%-kal, Sárváron 0,5%-kal nőtt  2011-hez viszonyítva.

A belföldi turizmus területén is tapasztalható „mozgás”: Zalakaros a 6. helyről az 5. helyre, Gyula pedig a 9. helyről a 6. helyre lépett előre a 2011-es sorrendhez képest. A vendégéjszakák számának bővülése a tíz, belföldiek körében legnépszerűbb város közül Gyula (+20,1%) és Siófok (+16,6%) esetében volt a legjelentősebb.

A kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő külföldiek körében a 2011-es sorrendhez képest Győr a 8. helyről a 7. helyre lépett előre. A vendégéjszakák száma a tíz, külföldiek körében legnépszerűbb város közül Győr (+36,0%), Zalakaros (+28,3%), Budapest (+12,9%) és Balatonfüred (+12,8%) esetében nőtt számottevő mértékben az előző évhez képest.  A főváros mellett a fürdővárosok, a Balaton parti települések, Eger és néhány nyugat-dunántúli város a legkedveltebbek a turisták körében.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!