2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Szikszói gyerekek adventi kirándulása
royal_magazin_PNG

Szikszói gyerekek adventi kirándulása

Szikszó Önkormányzata támogatásával 95 szikszói kisdiák vehet részt december 18-án, kedden, Budapesten, a Syma Csarnokban az Adventi Gyerek Programon- tudtuk meg Takács Lászlónétól, Szikszó Önkormányzata képviselőjétől.
A Grund Klub Hálózat egyesület szervezésében-, amelynek elnöke Nagy Nóra december 18-án az ország hátrányos régióiból hatezer gyereket hívtak meg adventi kikapcsolódásra. A pályázati segítséggel létrejövő programnak az a célja, hogy hátrányos térségekből is eljussanak gyerekek a fővárosba, nívós programra.  Az Adventi Gyerek Programon a Fővárosi Nagycirkusz korábbi művészeti vezetője Eötvös György Cirkusza előadásának, valamint a Hivatásos Ír Művészek Egyesülete, Iris Dance Tornádó csapatának tapsolhatnak a gyerekek.

Takács Lászlóné arról beszélt: Szikszóról három busszal indulnak kedden délelőtt fél kilenckor, mert a szikszói gyerekek a délután fél egykor kezdődő előadásra hivatalosak. A Szepesi Iskola 2-3 és 4. osztályos diákjai közül azok vehetnek részt a programon, akiknek a tanulmányi eredménye 4,5-5 között van. Összesen 95 gyerek örülhet így a budapesti látogatásnak, a csoportokat 10 felnőtt kíséri. A Syma Csarnok után a szikszói diákok busszal városnézésre indulnak és ismerkednek a főváros karácsonyi fényeivel.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés