2025. 07. 13. vasárnap

Jenő

1 EUR 400 HUF
1 GBP 462 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Állandó rádiótörténeti kiállítás nyílik
15631-radio

Állandó rádiótörténeti kiállítás nyílik

Állandó rádiótörténeti kiállítás nyílik november 12-én, hétfőn délelőtt 9.30-kor a Miskolci Egyetemen (C/1 épület I. emelt). A Németh Ernő és R. Nagy József készülékeiből összeállított kiállításon csaknem kétszázötven rádió, számos kísérőanyag, korabeli plakátok, ismertetők, fényképek, szöveges ismertetők tekinthetők meg.

A három részből álló tárlat részben technikatörténeti, részben idősorrendben, a rádiózás kezdeteitől a hazai rádiógyártás megszűnéséig vonultat fel készülékeket. A legidősebb készülék 1924-ből, a legifjabb az 1980-as évekből való. A gyűjtemény gerincét a hazai gyártású készülékek teszik ki, de helyet foglalnak benne német, osztrák, NDK-s, szovjet, csehszlovák, jugoszláv, illetve román, távol-keleti és amerikai rádiók is. A látogatók találkozhatnak a Pacsirtával, a Jóbaráttal, a Tündével, a Daxlival, a Pajtással vagy a Gondűzővel, a Moszkvics és a Wartburg elnevezésű asztali rádiókkal, de megtekinthetik a Horthy- vagy a Rákosi-néprádiókat is.

A kiállítással egy rádiógyűjtemény bemutatásán keresztül szeretnék felhívni a szervezők a figyelmet technikatörténetünk egyik érdekes és értékes fejezetére, a mára már csak hírből ismert honi rádiókészülék-gyártásra. Nem titkoltan vállalja azt a feladatot is, hogy az ismeretterjesztés segítségével katalizálója legyen a magyar rádióipar megmaradt tárgyai megóvásának, megfelelő helyi értéken való kezelésének. Egy gyűjtemény, az azonos típusú tárgyak látványos halmaza mindig kedvet ébreszt a szemlélőben arra, hogy hasonló tárgyait jobban megbecsülje. Hogy az öreg készülékek ne kerülgetni való lomként porosodjanak padláson, pincében, fészerekben, ne szemétre vetett hulladékként végezzék pályafutásukat.

A kiállítás nem csak egyetemisták előtt nyitott – időpont-egyeztetésre akkor van szükség, ha valaki tárlatvezetéssel vagy működés közben szeretné megtekinteni a számos kuriózumot rejtő tárlatot.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A LEGENDÁS, LEGNAGYOBB LEGO®
MODELLEKBŐL ÉPÜLT KOCKA KIÁLLÍTÁS visszatér a Lurdy Ház Budapest egy új, soha nem látott és még látványosabb kiállítással A kiállítás CSAK 202…
Irodalmi éjszaka Miskolcon
Ismét megrendezi az Irodalmi éjszaka programját 2025. június 27-én, pénteken 18 és 22 óra között a miskolci  Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár. …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!