2026. 06. 11. csütörtök

Barnabás

1 EUR 355 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Idősek napja Vattán
15491-idosek

Idősek napja Vattán

2012. október 27-én az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ismét megrendezte a vattai községi önkormányzat képviselő-testülete az Idősek Napját.

A Faluház nagy termét az önkormányzat intézményeinek munkatársai ünnepi díszbe öltöztették, ahová mintegy 175 fő 62 év feletti vattai ünneplőt vártak, és több mint százan meg is jelentek a rendezvényen. A nehezebben közlekedőket a szervezők kocsival szállították a helyszínre annak érdekében, hogy együtt tudjanak ünnepelni a kortársakkal. Akik egészségi állapotuk miatt nem tudtak részt venni az ünnepségen a település vezetői házhoz szállították az ünnepi ebédet.
A Faluházba érkező vendégeket vidám üdvözléssel, kedves szavakkal és a viszontlátás örömével fogadták a képviselő testület tagjai- és a hivatal munkatársai.

11 órakor Telekiné Bozó Szilvia vezetésével megkezdődött az ünnepi program, melyben elsőként Korán István Attila polgármester hivatalos távolléte miatt (Orbán Viktor miniszterelnök meghívásának tett eleget) – K. Tóth János alpolgármester köszöntötte a vendégeket.
Az ünnepi programban a helyi óvodások és az iskolások kedves műsorral köszöntötték a nagymamákat, nagyapákat. Csanálosi Józsefné az idősek nevében megköszönte a polgármesternek és a képviselő-testületnek a színvonalas rendezvényt.
Ezek után Mészáros János Elek magánénekes, a Csillag Születik győztese opera, operett, népdal és Magyarnóta műsorszámokkal szerzett csodálatos perceket a szépkorú vendégeknek, akik nemegyszer együtt énekeltek az énekessel, és szinte minden számot vastapssal jutalmaztak.
A kulturális program után az önkormányzat tartalmas, finom ünnepi ebéddel látta vendégül az időseket, melyet követően megkezdődött a szórakozás, melyhez Kriston Zoltán „húzta” a talp alá valót.
Időközben Korán István Attila polgármester is hazaérkezett, aki köszöntötte a vendégeket, és közvetítette Tállai András önkormányzati államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntő szavait is. A továbbiakban a polgármester is együtt mulatott a vattai idősekkel akik vidám hangulatban, tánccal, dalolással töltötték el a szombat délutánt.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés