2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Napos hetek a Madáchban
15344-napsugrfik-promo

Napos hetek a Madáchban

Bár még el sem ültek a Mary Poppins első lelkesedéshullámai – a tavaszi (!) előadásokra szóló jegyekért is kígyózó sor állt a jegypénztár ajtaja előtt –, a Madách Színház máris kezdi a felkészülést következő bemutatójára,  a teátrum egyik jelenlegi sikervígjátékát, a Furcsa párt jegyző Neil Simon A Napsugár-fiúk címet viselő komédiájára. A december 8-i premiert fokozott várakozás előzi meg, hisz először lép együtt színpadra két kiemelkedő színművész, Benedek Miklós és Gálvölgyi János.

E párosítást a történet ráadásul még pikánsabbá varázsolja, hisz a darabbeli Napsugár-fiúk nem más, mint két idős, régen jó barátságban lévő, ám a történet kezdetére beszélő viszonyban sem álló, idősödő komikus színész, akiknek sokévnyi közös munka, majd évtizednyi csönd után újra együtt kell(ene) dolgozniuk. És bár vígjátékról beszélünk, Szirtes Tamás igazgató-rendező elmondása szerint a darab rendkívül mély emberi szálakat mozgat meg, amelyekből a vidámabb műfaj mellett akár dráma is születhetett volna.

Az előadás főszereplő-párosát korábban olyan, ma már legendás nevű művészek formálták meg, mint Feleki Kamill és Balázs Samu, valamint Haumann Péter és Garas Dezső. Előbbi esetben ráadásul éppen Szirtes Tamás volt a rendező, aki a sajtótájékoztatón mosolyogva emlékezett vissza arra, hogy a két, egyébként a saját színházának vezető művésze között szinte szóról szóra lejátszódott az előadás egyik momentuma, s komoly, majdhogynem diplomáciai munkát jelentett az akkori igazgatóval, Ádám Ottóval elérniük, hogy Feleki Kamill ki ne szálljon az egész előadásból. Reméljük, ezúttal az életben nem leszünk hasonlónak tanúi, s a két színész csak a színpadon fogja bökni egymás „csőrét” (és karját).

Kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik még Nagy Sándor, Dobos Judit és Ladinek Judit is, a díszleteket Szlávik István, a jelmezeket Rományi Nóra tervezi. Az ő, Szirtes Tamással való közös munkájuk, valamint a szerző, Neil Simon neve, ha teljes garanciát nem is jelent, jelenthet a sikerre, alighanem jó előjeleket biztosít a decemberi bemutatóra.

Dicsuk Dániel
Fotó: Madách Színház

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés