2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Csereprogram a Rotaryval
14716-csereprogram

Csereprogram a Rotaryval

A Rotary International egyik legsikeresebb akciója az alkalmanként egy évig tartó cserediák program.
Miskolcról is több diák vett és jelenleg is vesz részt ilyen programon.

A cserediákprogramokat az egyes országok (kormányzóságok) ifjúsági felelősei koordinálják.
Ebben az évben a magyarországi Rotary Kormányzóság kapta meg azt a jogot, hogy megszervezze ezen ifjúsági felelősök világkonferenciáját.

Az elmúlt egy évben, illetve idén három miskolci diák tölti egy éves programját Brazíliában, és a minap érkezett meg brazil cserediákunk Laura Conelian Miskolcra.
Ennek tükrében nagy megtiszteltetés, hogy a budapesti EEMA konferenciára érkező brazil Rotary ifjúsági felelős Pauló Andrade Gomez úr magyarországi látogatását meghosszabbítva Miskolcra látogat, hogy találkozhasson magyar patronáltjaival.

A Rotary Club Miskolc a vendég tiszteletére holnap (szeptember 6-án csütörtökön 10-órától kb. 13 óráig) egy városnéző sétát szervez a vendégnek, amire a sajtó képviselőit is invitálja.
Itt lehetőség lesz a vendéggel illetve a cserediákokkal beszélgetni, interjút készíteni.
A társalgási nyelv portugál v. angol. (angol fordító klubtársunk lesz a helyszínen)

A sétán részt vesz Jordán Gergő a Brazíliából idén nyáron hazatért miskolci cserediák, (ő lesz egyben a portugál tolmácsunk is) és Laura Conelian a napokban Miskolcra érkezett brazil cserediák.
(Ő már tanulja a magyar nyelvet 🙂

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés