2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 400 HUF
1 GBP 464 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Több ezer embert várnak a kazincbarcikai ünnepi napra
14480-tbb-ezer-embert

Több ezer embert várnak a kazincbarcikai ünnepi napra

Augusztus 20-án a város Fő terére várják a kazincbarcikaiakat.

Mint Untenerné Márton Ágnes, a Polgármesteri Hivatal kabinetvezetője elmondta: hagyományosan délelőtt tíz órától szabadtéri ünnepi szentmise lesz a Fő téren.
Délután négy órától ünnepi képviselő-testületi ülést tartanak az Egressy színháztermében. Ennek keretében adják át a Kazincbarcika Város Önkormányzata által adományozott kitüntetéseket: egy Díszpolgári cím, két Pro Urbe Kazincbarcika elismerés és három emlékplakett talál majd méltó gazdára.
Az ünnepségen 21 polgármesteri elismerő oklevelet és 2 kiemelt díjat is átad Szitka Péter polgármester.
Kissé rendhagyó módon idén a „Kazincbarcika Város Egészségügyéért” és a „Kazincbarcika Város Közszolgálatáért” kitüntetéseket is ezen az ünnepi testületi ülésen nyújtják át két arra érdemes szakembernek.
Este fél nyolckor ismét a város Fő terén folytatódik a Szent István-napi városi ünnepség, ahol ünnepi beszédet mond és az új kenyeret megszegi Szitka Péter polgármester. Ezt követően a rendkívül népszerű énekesnő, Zséda élő koncertje szórakoztatja a közönséget, majd az ünnepi programot 21.45-kor tűzijáték zárja.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A LEGENDÁS, LEGNAGYOBB LEGO®
MODELLEKBŐL ÉPÜLT KOCKA KIÁLLÍTÁS visszatér a Lurdy Ház Budapest egy új, soha nem látott és még látványosabb kiállítással A kiállítás CSAK 202…
Irodalmi éjszaka Miskolcon
Ismét megrendezi az Irodalmi éjszaka programját 2025. június 27-én, pénteken 18 és 22 óra között a miskolci  Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár. …

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!