2026. 06. 13. szombat

Antal, Anett

1 EUR 353 HUF
1 GBP 409 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Állattenyésztéssel is foglalkozik a miskolci önkormányzat cége
drkriza

Állattenyésztéssel is foglalkozik a miskolci önkormányzat cége

Őshonos állatokat tenyészt és tart, konyhakerti növényeket termeszt a miskolci önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Agrokultúra Kft., a cég telephelyére a már ott lévő 67 mangalica mellé kedden érkezett meg negyven szürkemarha. Az egyebek mellett állattenyésztéssel, gyepgazdálkodással, növénytermesztéssel foglalkozó Agrokultúra Kft.-t 2012-ben alapította a miskolci önkormányzat, elsősorban azért, hogy az önkormányzati intézmények konyháit ellássa hússal, zöldséggel.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere kedden, sajtótájékoztatón azt mondta: a társaság a Start közmunkaprogram keretében december végéig 33 közmunkás foglalkoztatását vállalta, közülük harmincan állattenyésztéssel és gyepgazdálkodással, hárman kertészeti munkával foglalkoznak. A kft. pályázaton 36 millió forint támogatást nyert egyebek mellett munkabérekre, és azok járulékaira, munkaruházatra, eszközök, tenyészállatok, takarmány vásárlására.

A cég a miskolci önkormányzat saját, eddig parlagon lévő mezőgazdasági területeit hasznosítja, gondozza, termeszt konyhakerti növényeket, legelteti az állatokat. Az önkormányzati konyhák évente 1500 sertés húsát használják fel, a tervek szerint az Agrokultúra ehhez félezer állattal járul hozzá, míg évente várhatóan 100 tonna konyhakerti növényt termesztenek, ami pontosan fele a 200 tonnás szükségletnek.    
(MTI-fidesz.hu)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés