2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » A lőkiképző szemszögéből: Túlélés FBI módszerekkel
royal_magazin_PNG

A lőkiképző szemszögéből: Túlélés FBI módszerekkel

Kiképzőként és hivatását szerető rendőrként is egyedülálló élménnyel gazdagodtam az elmúlt hét során. 2012. július második hetében a Főkapitányság vendége volt Mr. Gregory W. Shaffer, az FBI Közép-európai jogi attaséja (supervisory special agent). Azonban – a látszattal ellentétben – Mr. Shaffer nem csupán diplomata, aki jogszabályokat (is) tanulmányoz. Itt tartózkodása alatt számos alkalommal bizonyította, hogy kiváló lövő és taktikus (eddig több, mint 50 tűzharcból került ki sértetlenül!), szakértője a közelharc fogásainak, nem utolsó sorban pedig remek oktató. Immáron második látogatását pedig az indokolta, hogy kíváncsi volt, mit tudnak Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrei.

A rendhagyó, fegyveres túlélő tréning 2012. július 18-án és 19-én került megrendezésre. A programnak a Kiképző Központ biztosította a helyszínt, ahová az első napra a kiképzőkkel együtt 25 fő kapott berendelést. A résztvevőket Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei főkapitány úr, valamint Vanczák Zoltán r. alezredes, humánigazgatási szolgálatvezető úr fogadta, majd a megnyitót követően tolmács útján Mr. Shaffer vette át a rendezvény lebonyolítását. A nap vetítéssel kezdődött. Az FBI archívum sokkoló felvételeinek megtekintése után azt hiszem, mindnyájan elgondolkodtunk azon, hogy hibás intézkedésért az életünkkel is fizethetünk. Ezt követően intenzív közelharc-képzéssel folytattuk, amelynek hagyományostól eltérő, letisztult, életszerű fogásai mind a „végső esély”szellemében kerültek végrehajtásra. A tanultakat rögtön éles helyzetben is tesztelhettük, mivel a képzést követően került sor az ún. „simulation” fegyverekkel megvalósított szituációs feladatok végrehajtására. Ennek során – többek között – épület- és helyiségharcot, valamint intézkedési helyzetek megoldását gyakoroltuk. Külön kitértünk a taktikai lámpa korlátozott látási viszonyok közötti használatára. Ezt követően különböző pályákon azt kellett bizonyítani, hogy eltérő szituációkban a pontos célkiválasztást és a találatok kivitelezését megszabott időkorlátok között is képesek vagyunk teljesíteni. Ezeknek a feladatoknak a különlegessége abban állt, hogy egy koncentrációban gazdag nap végén, éjszaka kellett végrehajtani. A nap értékelésével és az emléklapok főkapitány úr általi átadásával zártuk az első napot 23 órakor.
A második napi foglalkozáson már csak a kiképzők vettek rész, ahol a tréningnek egy magasabb szintű, kifejezetten taktikai metódusa következett. Oktatónk olyan lövészeti feladatok megoldását állította elénk, ami minden várakozásunkat felülmúlta. Ez a nap 13 órakor ért véget, és természetesen nem maradhatott el az értékelés sem. Büszkén hallgattuk meg, hogy oktatónk eddigi tapasztalatai alapján hazánkban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zajlik a FBI módszereihez leginkább hasonló képzés, és felkészültségünket is egyedülállónak találta. Élményeinek összegzéséből kiderült, hogy a jövőben is szeretne megyénkbe visszatérni, és további szakmai programokat szervezni tekintettel arra, hogy rendelkezünk a megfelelő tudással a következő, magasabb szint elsajátításához. Úgy érzem, személyes elismerése pályafutásom eddigi legnagyobb eredményei közé tartozik.

Bánfalvi Zsolt r. őrnagy, kiemelt lőkiképzési főelőadó  
A B-A-Z. MRFK Humánigazgatási Szolgálat tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés